Mivel utaznak Bécsben? - A mindig elmaradt U5-ös

Berky Dénes   ·   2014.05.17. 16:15
u5-grafik_1396005782707503_kiskep

Az U5-ös metróvonal a bécsi metróhálózat egy – eddig „örökké” csak – tervezett vonala. Már több alkalommal terveztek vonalat ötös számmal, ám újra és újra elvetették annak megépítését. Ezért jön a bécsi metróban 4-es után 6-os, amelynek megépüléséről sorozatunk előző cikkében foglalkoztunk.

Régebbi tervek

Az 1966/67-es metróépítési tervekben is szerepelt már az U5-ös vonal, de akkor még Hernals városrész felől a Schottenringen át a Praterstern irányában a Stadiont érintve a Stadlauer Brücke felé tervezték a vonal kiépítését. Ha ránézünk a bécsi metrótérképre, akkor láthatjuk, ma ennek egy nagy részén az U2-es metró jár. A fent leírt vonalvezetést már a hetvenes évek elején elvetették, és azt másik vonalakból való kiágazásokkal próbálták helyettesíteni. Az U2-esről szóló cikkünkben is írtunk például az U2/U4 vonatok végül sikertelen indításáról. Az 1973-as évben egy, a Meidling Hauptstraßétól a déli Gürtelen át a Schlachthausgasséig húzódó vonalnak képzelték el az U5-öst, ám ezt a tervet a nagyrészt az S-Bahnnal párhuzamos vezetése miatt vetették el.

Az aktuális projekt

Ahogy idén áprilisban az iho is beszámolt róla, a jelenlegi tervek már véglegesnek tűnnek, ugyanis az építésről szóló szerződések is megköttettek már, 2018-ban kezdik el az U5-ös első szakaszát építeni. A mai elképzelések szerint a vonal a Karlsplatztól (U1, U4) a Rathaus-t érintve az Altes AKH-ig, a volt közkórházig, ma egyetemi kampuszig fog húzódni. A vonal a Karlsplatz és a Rathaus között a jelenlegi U2-es vonal alagútját veszi át, míg az a Schottentortól a Naubaugassén (U3) és a Pilgramgassén (U4) a Matzleinsdorfer Platz S-Bahn megállóig fog haladni.

Az U5-ös metróval életbe lépő változások és a lehetséges hosszabbítások a bécsi metró hálózatán

Az U5-öst a Karlsplatz-Altes AKH belső szakasz után nyugat felé Michelbauernon (U6) át egészen Hernals-ig tervezik hosszabbítani. Dél felé a Karlsplatz után a korábban még az U2-es hosszabbításainak tervezett vonalvezetést veszi át az U5-ös, azaz a St. Marx és a Hauptbahnhof környékét tárhatja fel, ám ezt ma már nem tekintik prioritásnak.

Korábbi médiaértesülések szerint a nyugati hosszabbítás szakaszai lehetnek elsőként az Elterleinplatzig, amely a Hernals városrész központja, majd a Hernals S-Bahn állomásig, illetve még extrémebb elképzelések szerint Dornbachon át a 43-as villamos mai felső végállomásáig, Neuwaldeggig is. Reálisan a Hernals állomás képzelhető el a metró északnyugati végállomásaként, mivel ez a környék az elmúlt évtizedben erősen fejlődött, a 43-as villamos kihasználtsága és járatsűrűsége ezt jól mutatja.

Kritikák

Ahogy a metróépítés költségeinek, úgy a vonalvezetésnek is vannak kritikusai. A problémát a kritikusok inkább a villamosvonalak fejlesztésében látják. A probléma középpontjában a 43-as villamos és a 6–9. kerületek kiszolgálásában komoly szerepet játszó 13A buszjárat. Ez utóbbit szeretnék már sokan inkább villamos formájában látni, ám sajnos a busz vonalán az utcák nem épp egyenesek vagy vízszintesek, itt a villamosépítés is komoly költségeket emésztene fel, és az utasok továbbra sem lennének közelebb a belvároshoz, hiszen ez a buszjárat azt elkerüli.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek