MKFE: váltás a színfalak mögött – jobb lesz Somogyi Becseynél?

iho/közút   ·   2017.02.20. 18:45
ekaersaga0

„Az MKFE ezúton is köszöni Becsey Zsoltnak a munkáját, és egyben kifejezi abbéli reményét, hogy a jövőben a most leköszönő helyettes államtitkárhoz hasonló, a szakma által elismert és elfogadott, a szakmapolitikai érdekeket hasonló elkötelezettséggel képviselő vezető kerül kinevezésre a megüresedett posztra”így köszöntek el Becsey Zsolttól 2016. február 24-én, amikor Orbán Viktor miniszterelnök fölmentette. Abban nem vagyunk biztosak, hogy hasonló jókívánságok születtek most is: február 13-án elnökségi ülésen mutatkozott be ugyanis az MKFE-nél az új főtitkár, Somogyi Gábor, aki éppen Becsey Zsoltot váltotta. Becsey szeptemberben került a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete élére; pestiesen szólva, „ennyi volt” – itt is...

Somogyi székfoglalójában, amely megjelent az MKFE honlapján is, így foglalta össze a rá váró feladatokat:

„Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöki kabinetfőnöki székéből ötévnyi eredményes munka után távozó szakember mindenekelőtt megköszönte a tagságot képviselő elnökség bizalmát, és ígéretet tett arra, hogy következetesen fogja képviselni az árufuvarozási és a személyszállítási tag-vállalkozások érdekeit – mindig szem előtt tartva az elnökség és az elnök álláspontját.

»A feladatok java része ismert előttem, hiszen az NKH-ban folyamatosan segítettem az MKFE kezdeményezéseinek megvalósulását. Ennek megfelelően elég pontosan tudom, mi, hol akadt el, és melyek a legsürgetőbb tennivalók. Régóta rendelkezem azokkal a politikai és szakmai kapcsolatokkal, amelyek – megfelelő diplomáciával – támogathatják az MKFE tevékenységét« – húzta alá bevezetőjében Somogyi Gábor.

Az új főtitkár jelezte, hogy kiemelten fontos feladatának tartja:

  • a piacvédelem fokozását, ezen belül az ellenőrzési tevékenység megindításának elősegítését,
  • a bélyegző automaták rendszeresítésének elérését,
  • a CEMT engedély kontingensek felülvizsgálatát,
  • a nyugat-európai versenykorlátozó intézkedésekkel szembeni hatékony fellépést, a német, francia és osztrák minimálbér-szabályozásoknak való megfelelés érdekében megfelelő magyar lépések kidolgozását támogatását,
  • az útdíj-rendszer korrekcióját a jóhiszemű úthasználók érdekében,
  • a személyszállítási piacnyitás elhalasztásával összefüggésben a kis és közepes vállalkozások lehetőségeinek bővítését, hogy ne esélytelenül készüljenek a piacnyitásra,
  • a de minimális támogatás megvalósításához való hozzájárulást.

Somogyi Gábor hangsúlyozta továbbá, hogy takarékos, de hatékonyan működő szervezetet szeretne építeni, ezért haladéktalanul megkezdi az idei költségvetés újratervezését. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: »Meg kell különböztetni az ésszerű, de nagyvonalú gazdálkodást a pazarlástól. Ígérhetem, hogy rajta lesz a szemem a számokon. Fontos lenne az innováció, mert az ebbe fektetett pénz általában megtérül. Nyitott vagyok a jó ötletekre, friss elképzelésekre.«

»Számomra a kis-, közép- és nagyvállalkozások egyformán esnek a latba. Igyekszem majd több időt tölteni vidéken is. Olyan rendezvényekre van szükség, amelyek láttatni engedik az MKFE tevékenységét és súlyát« – mondta bemutatkozó beszéde végén a főtitkár.”

Ha valahol lesz dolga, az a versenykorlátozó intézkedésekkel szembeni föllépés. Mi is beszámoltunk róla, az MKFE a brüsszeli tüntetésen is képviseltette magát 2016 júniusában, amikor a fuvarozói érdekképviseletek fölhívták a figyelmet az Európai Unió több tagországában megjelenő protekcionista intézkedések veszélyeire. A brüsszeli demonstrációt megelőzően tizenegy uniós tagállam fuvarozói – köztük a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MFKE) – közös tiltakozó levelet juttattak el Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottsági elnökének, valamint François Hollande francia államfőnek. A levélben szót emeltek a német és francia minimálbér, továbbá a kiküldetési irányelv a fuvarozókat hátrányosan érintő módosítása ellen, azt hangsúlyozva, hogy az intézkedéscsomagok erősen korlátozzák az áruk unión belüli szabad áramlását.

Ennek kapcsán a Magyar Idők mai írásában megjegyzi, „a teljes európai fuvarozási piacot átrendezheti, ha az Európai Unió területén kötelező érvénnyel bevezetik a helyben érvényes minimálbér alkalmazását a külföldi fuvarozóknak – mondta korábban lapunknak Lajkó Ferenc, a Waberer’s International Zrt. vezérigazgatója. Jelenleg a lengyel, magyar, román, vagyis jellemzően az Európai Unióhoz később csatlakozott tagállamokban alapított cégek uralják a nemzetközi közúti szállítási piacot, míg a nyugat-európai cégek főként regionális feladatokat látnak el.

Mindez alapvetően megváltozhat, ha az uniós szabályozásban is megjelenik az a norma, hogy a munkáltatóknak minden országban a helyben érvényes minimálbért kell fizetniük a teherautó-vezetőknek.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek