Módosul a várbusz útvonala

iho   ·   2013.07.31. 13:26

Augusztus 5-én 8 órától várhatóan három hónapra a Budai Várban, a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a BKK elvégzi a Tárnok utca és a Dísz tér útfelújítási munkálatait, ami miatt módosul a 16-os, a 16A és a 116-os buszok útvonala és az autósok is más útvonalon közlekedhetnek. A gyalogosforgalom a felújítás alatt is biztosított lesz – közölte a BKK.

A munkálatok során elbontják a meglévő nagykockakő burkolatot a kiemelt szegélyekkel és a járdával együtt, helyén új kőburkolat épül teljes szélességben. Az utat az egyenlőségi elvárásoknak és a jelentős turistaforgalom igényeinek megfelelően megemelik a járda szintjére. A vízelvezetés a korábbi kiemelt szegély helyén készülő süllyesztett szegélyben elhelyezett folyókával egészül ki.

A Tárnok utcában és a Dísz téren folyó munkálatok 2013-ban fejeződnek be, ezt követően a Fortuna utca 2014 tavaszán újul meg. A Budai Vár felújítási munkálatait, amelynek része az említett útszakasz felújítása is, a BKK megbízásából Penta Általános Építőipari Kft. végzi közel 1,1 milliárd forint értékben.

A munkálatok ideje alatt a Tárnok utca teljes szélességében le lesz zárva; a Dísz tér a Szentháromság tér felé vezető oldalon, a Hunyadi János út és a Szentháromság utca között le lesz zárva; az Úri utca és a Dísz tér a Palota út felé, a Szentháromság utca és a Palota út között kétirányú lesz.

A Dísz tér másik oldalának átépítésére akkor lesz lehetőség, ha ezek a szakaszok elkészültek és a forgalom számára újra használhatóak lesznek. A gyalogosforgalomra a kivitelezés alatt is lehetőség lesz, az érintett üzletek és éttermek változatlanul üzemelnek.

A 16-os busz a Deák Ferenc tér felé terelt útvonalon érik el a Dísz teret. Megállóhely nem marad ki. A Széll Kálmán tér (Várfok utca) felé az autóbuszok terelt útvonalon érik el a Szentháromság teret. A buszok az eredeti megállójuk helyett a Dísz téren az Úri utca torkolatánál, a Szentháromság téren pedig a Szentháromság utcában, a Szentháromság tér kereszteződése előtti, jelenlegi taxi megállóban állnak meg.

A 16A és a 116-os buszok a Dísz tér felé terelt útvonalon közlekednek, megállóhelyet szintén nem hagynak ki. A Széll Kálmán tér M (Várfok utca), illetve a Fény utca felé az autóbuszok terelt útvonalon érik el a Szentháromság teret.  Az eredeti megállójuk helyett a Dísz téren az Úri utca torkolatánál, a Szentháromság téren pedig a Szentháromság utcában, a Szentháromság tér kereszteződése előtti, jelenlegi taxi megállóban állnak meg.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.