Mondja meg ön, milyen legyen az egri elkerülőút!

iho/közút   ·   2021.07.20. 09:00
00_egri_elkerulo

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. közösségi tervezés keretében készítteti el Eger közlekedésének tehermentesítése érdekében az M25 autóúthoz kapcsolódó, a várost keletről elkerülő út tanulmánytervét és környezeti hatástanulmányát, a környezetvédelmi engedély megszerzésével.

Eger elkerülő útjának előzetes vizsgálatára 2019-ben elkészült a Térségi fejlesztési terv (Masterplan). Ez négy nyomvonalfolyosót elemzett úthálózati szinten (kettőt a várostól nyugatra, míg kettőt a várostól keletre vezetve). A négy vizsgált nyomvonalváltozatot összevetve a keleti nyomvonalváltozatok forgalmi, hálózati és társadalmi-közgazdasági szempontból jóval kedvezőbbnek bizonyultak a nyugatiakhoz képest, ezért a döntéshozók a város keleti oldalán vezetett nyomvonal tanulmánytervi szintű továbbtervezése mellett döntöttek, amelynek során elkészül a környezetvédelmi hatástanulmány is. Ennek célja a környezetvédelmi engedély megszerzése. A tervezők a Masterplan alapján több lehetséges nyomvonalváltozatot vizsgálnak majd.

Az elkerülő utat 2×1 sávos, másodrendű főúti kialakítással tervezik tovább, mintegy 15,5 kilométer hosszan, a várostól keletre az észak–déli irányú közúti kapcsolatának biztosíthatósága érdekében, az M25 autóút a 25-ös és 24-es számú főutak között felfűzve a további országos közutakat és a jelentősebb helyi utakat.

A nyomvonalfolyosók vizsgálatánál fontos a helyi közlekedési szokásoknak és a turisztikai forgalom irányainak a megismerése. A tervezés során olyan nyomvonalat kell meghatározni, ami a megépülése esetén hozzájárul majd a városon áthaladó személy- és teherforgalom csökkentéséhez, segíti a helyi úthálózat tehermentesítését, és új alternatívát nyújt a helyi közlekedéshez is, ezáltal jelentős mértékben segíti a jobb levegőjű, csendesebb, élhetőbb városi környezet kialakítását.

A 2022 végéig tartó tervezés eredményeként elkészül az elkerülő út tanulmányterve, környezeti hatástanulmánya és cél a környezetvédelmi engedély megszerzése is, amelynek alapján véglegessé válik a továbbtervezhető nyomvonal. A tervezés során olyan kérdésköröket vizsgálnak, mint például az út épített és természeti környezetre, a lakosságra gyakorolt hatásai.

Beruházóként a NIF Zrt. célja, hogy ez a városnak fontos fejlesztés valóban tükrözze a közösség szükségleteit, igényeit, feltárja az úthasználók, az itt élők, az érintett társadalmi csoportok valós érdekeit, szempontjait, és ezzel egy szélesebb körű elfogadottsággal bíró nyomvonal alakulhasson ki. Ennek érdekében a NIF Zrt. a lakosság széles körű tájékoztatását, bevonását, az érintettekkel való folyamatos kapcsolattartást, párbeszédet a közösségi tervezés alapelveit felhasználva kívánja megvalósítani, amellyel megismerheti, és számításba veheti Eger és vonzáskörzete lakosságának és további érintettjeinek – gazdasági, szakmai és civil szervezeteinek – véleményét, szempontjait, elvárásait.

A műszaki tervezés előrehaladásáról, valamint az egyes közösségi részvételi lépésekről az egrielkerulo.hu oldalon és a beruházás Facebook-oldalán folyamatos tájékoztatást adnak.

A fejlesztés előkészítéseként a tervezés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósul meg. A tervezési feladatokat az UTIBER Kft. – UVATERV Zrt. – Pannonway Építő Kft. konzorcium végzi nettó 149 millió forint értékben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek