Munkába álltak az új mentőautók

MTI   ·   2012.01.30. 16:07

Hétfőn elsőként Budapest és Pest megye egyes mentőállomásain kezdték meg a munkát a sárga mentőautókkal, az elkövetkező hetekben pedig az ország minden részében megjelennek az új járművek.

Korábban beszámoltunk arról, hogy az egészségügyi tárca 849 millió forintos támogatásából 37 korszerű esetkocsit szerzett be az OMSZ, míg egy másik, 574,5 millió forintos forrásból 23 mentőgépkocsi beszerzése van folyamatban.

Az új mentők a bemutató napján<br>(fotó: Vörös Attila)

Ezeken felül az egészségügyi államtitkárság néhány hete újabb, 1,45 milliárd forintos forrást biztosított a mentőszolgálat számára, ebből a tervek szerint 60-70 mentőautó megvásárlására nyílik lehetőség. Továbbá tavaly december végén elindult az az európai uniós fejlesztési program is, amelynek 11,5 milliárd forintos forrásából egyéb fejlesztések mellett mintegy 200 mentőautót tud majd venni a szolgálat.

Mindez összességében mintegy 330 elöregedett mentőautó kiváltását jelenti, vagyis az Országos Mentőszolgálat flottájának több mint harmada az elkövetkező időszakban újakra cserélődhet.

Az új, sárga színű mentőautókat tavaly karácsony előtt mutatták be az Országos Mentőszolgálatnál, ahol 2008 óta először avathattak új esetkocsikat. Európa számos országában azért sárga színűek a mentőautók, mert így jobban láthatóak. Az új esetkocsikon fényvisszaverő optikai csíkok is vannak, továbbá a járműveken már a mentőszolgálat új szlogenje, a „Hivatás az életért” olvasható.

Kapcsolódó hírek

Közút

Az államé lesz a Rába

MTI   ·   2011.11.07. 12:46
Az indokok: hosszú távú stratégiai célok a járműipari fejlesztésben, a tisztázatlan tulajdonviszonyok rendezése.