Gondok vannak, új mentők nincsenek

Kengyel Kristóf   ·   2011.08.30. 08:30
kiskép

Tavaly év végén írt ki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egy tendert 679 millió forint (korábban ez az összeg 850 millió volt, de ez később elapadt) értékben új mentőautókra. Ebből az összegből körülbelül 32 új járművet kívántak vásárolni. Év elején megtörtént az első eredményhirdetés, amelyet a lengyel W.A.S. Wietmarscher Polska Sp. zo.o. nyert. Ahogy az nálunk lenni szokott, a tender végeredményét az egyik vesztes induló megtámadta. A Scorpio Kft. jogorvoslati kérelemmel fordult a közbeszerzési döntőbizottsághoz.

Szinte újnak számít ez a négyéves Transit

Az történt ugyanis, hogy az OMSZ a legmagasabb szintű mentőellátás biztosítására alkalmas, az uniós normának megfelelő tanúsítványokkal rendelkező, C típusú esetkocsikra kért ajánlatokat. Öten jutottak be a közbeszerzés utolsó körébe, a magyar tulajdonú Scorpio alvállalkozójával, a szlovák, orvosi és mentőjárműveket szállító Panax FCS. s.r.o.-val közösen, továbbá a lengyel W.A.S. (amely a német W.A.S. GmbH egyik leányvállalata), a szintén lengyel AMZ Kutno Sp.zo.o, akik nemrég mutatták be városi alacsonypadlós buszukat, a német Ambulanz Mobile GmbH & Co. KG, valamint a magyar tulajdonú Pikosystem Kórházi Technológiai Zrt. (új nevén VMD Zrt.) és HM EI Zrt. (Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.) mint közös ajánlattevők nyújtottak be ajánlatot. Amint az főként a hazai cégek tevékenységi köréből látszik, eddig ők nem gyártottak új mentőjárműveket. A legkedvezőbb árajánlatot mégis a Scorpio tette, amely egy kocsi szállítását 18,59 millió forintért vállalta, míg versenytársai 19,96 és 23,53 millió forint közötti ajánlatokat tettek. Így a cég a tenderen minimálisan megjelölt 32 helyett 36 mentőt tud szállítani. A vállalkozás Volkswagen Crafter alapra alakítja ki mentőautóját.

Sok százezer kilométert futottak, tizenhárom év körüliek és még mindig mentenek a Hiacek

Az OMSZ azért zárta ki a Scorpiót az eljárásból, mert szerinte a cég ajánlata nem felelt meg az ajánlati kiírásnak, az ajánlott jármű betegterének töréstesztje nem terjedt ki a bútorzatra, a falra szerelt szekrényekre. A közbeszerzési döntőbizottság (KD) vizsgálatában azt állapította meg, hogy ugyan a cég csatolt nyilatkozataiból nem állapítható meg egyértelműen, a törésteszt vonatkozik-e a bútorzatra, viszont azt az OMSZ tisztázhatná az ajánlattevővel. A közbeszerzési törvény által biztosított hiánypótlás és felvilágosításkérés keretében egyértelműen tisztázható, hogy megfelel-e a törésteszt a kért szabványnak. (A Scorpio szerint korábban erre vonatkozóan nem kért tőle felvilágosítást az OMSZ.) A KD a hiánypótlás biztosításával kapcsolatban még feltárt kisebb hiányosságokat, ezért megsemmisítette a Mentőszolgálat eljárást lezáró döntését.

Bevált autó az új Sprinter. Sajnos kevés van belőle

Az OMSZ gyorsított eljárásban írta ki újra a tendert, majd július 19-én végül a Scorpio Kft-t hirdették ki győztesnek. Természetesen ezt a tendert is megtámadta két pályázó, de arról nincs tudomásunk, hogy melyek voltak ezek.

A szolgálat egyik legidősebb autója 1996-os évjáratú. Már múzeumi példánynak volt félretéve, de mégis szolgálatban van. Érdemes megfigyelni a szélvédő mögötti kiegészítő fényeket<br> (fotó: Mizsér Bence)

Az OMSZ egyébként az elmúlt három évben egyetlen új mentőautót sem tudott vásárolni, kivéve a négy koraszülött autót, amit a mentősök találóan babakocsinak neveznek, és a huszonöt kárhelyparancsnoki Ford Focust. Ha a legfrissebb tender eredményesen zárul, akkor a 32 vagy 36, immár sárga színű mentőautó sem jelent megoldást a végletekig elhasználódott mentőjárművek cseréjére. Sajtóértesülések szerint a legöregebb Toyota Hiace-ek 500-700 ezer kilométert futottak. A fiatalabb Fordok közül is akad olyan kocsi, amely már 150 ezer kilométert futott.

Tizenkét éves Sprinter. A rendeletmódosítás megmenti?<br>(A külön nem jelölt fotókat Bódi Balázs készítette)

A kormányzat egy huszáros vágással megoldotta a mentőautók korának problematikáját. Ugyanis egy rendeletmódosítás mostantól lehetővé teszi, hogy tíz év helyett tizenhárom éves mentőautókkal is lehessen mentést végezni. Természetesen a korábbi rendeletet nem tartotta be a mentőszolgálat, hiszen, ha ezt tette volna, legalább háromszáz autót ki kellett volna vonnia a forgalomból. Ez veszélybe sodorhatta volna az ország mentőellátását. Az új rendelet semmiképp nem jelent megoldást és sajnos a jelenlegi állapotokat konzerválja.

Kapcsolódó hírek