Nagyívű tervek Magyarországon és Szerbiában

iho   ·   2013.02.22. 09:09

Húsz éve húzódik a Budapest–Belgrád vasútvonal (páneurópai X/b folyosó) vágányainak felújítása, a jugoszláv háborúk és az ezt kísérő embargó miatt a terveket elsüllyesztették. A kínaiak hajlandóak lennének életet lehelni a tervekbe, ha az építkezés három ország – Magyarország, Szerbia és Kína – közös projektje lenne.

A magyar–szerb gazdasági vegyes bizottság már tárgyalta a vasútfejlesztést, 2012 decemberében a szó a mintegy tízmilliárd dolláros közép-európai fejlesztési alap felhasználásáról folyt, amely folyósítását a kínai miniszterelnök varsói látogatásán jelentette be.

Az építkezésekhez a kínaiak hajlandóak lennének a legfejlettebb gyorsvasúti technológiát átadni, Budapest és Belgrád között akár 300 kilométer per órás sebességgel is utazhatnánk majd. Az útvonal a jelenlegi pályát követné, de a meglévő mellé még egy vágány építésén is gondolkoznak. Megvalósíthatósági tanulmány eddig csak az Újvidék–Belgrád szakaszról készült – írja az Origo.

A kínaiak szintén szerepet vállalnának a Budapestet elkerülő vasúti körgyűrű, a V0 építésének finanszírozásában. Azt még nem tudni, a pályafelújításokkal és a három ország közös projektjeként épülő vasútvonal elkészültével mekkorára nő a vasúti forgalom a magyar és a szerb főváros között.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Tíz IC+ Neo már biztosan lesz

iho/vasút   ·   2026.05.22. 08:00

Információink szerint az előző kormány még márciusban, közbeszerzés nélkül, kormányhatározat révén döntött a másodosztályú, termes járművek megrendeléséről.

Vasút Nagyvasút

Idén is megnyitja kapuit a kassai mozdonyparádé

iho/vasút   ·   2026.05.21. 12:00

Legendás mozdonyok és a ZSSK legmodernebb vonatai is felsorakoznak, már vezetett túrákon is részt lehet venni. Ha tudják, tegyék szabaddá magukat május 23-án vagy 24-én és látogassanak el a Rušňoparádára. Higgyék el, megéri!