Nem kell a selejt

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.09.15. 13:00
kiskep

A napokban négy új Škoda 15T For City típusú villamost vehetett volna állományába a Prágai Közlekedési Vállalat (DPP), de nem tette. S jól tette, mert a DPP technikusai több hibát is találtak, ami miatt nem közlekedtethető a villamos. Addig, amíg a hibákat elhárítja a gyártó, a villamosok Plzeňben maradnak.

A 11-es vonalán sok új villamost látni<br>(fotó: a szerző)

A DPP műszaki szakemberei szerint elsősorban a fékberendezések elégtelen működése teszi lehetetlenné a jármű biztonságos használatát, de hibákat találtak a szélvédő vízelvezetésénél is, sőt az ablaktörlők rövidebbek a kelleténél. Kifogásolják továbbá az áramszedők állapotát is. 2013-ban összesen harminckét új For City villamost kell leszállítania a Škodának Prágába. Ha ez így megy tovább, akkor a felét sem sikerül teljesíteni. Nem először vannak problémák az új villamosokkal, hiszen a múltban például repedések jelentek meg a kerekeken. Ezeket a gyártó garanciális javítás keretén belül orvosolja.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Harminckettő az ötvenegyből

BKK/iho   ·   2026.04.09. 12:00

Újabb CAF-fal bővült a budapesti villamosflotta. A 2288-as pályaszámú jármű a műszaki vizsgálatok, az ajtók alapos ellenőrzése, valamint az előírt próbafutások teljesítését követően kezdhette meg a munkát.

Vasút Városi vasút

Újabb nagy kötöttpályás fejlesztéseket készít elő a BKK

BKK/iho   ·   2026.04.07. 15:00

A Budafoki úti villamos, a Pacsirtamező utcai villamos, valamint az M1-es metró korszerűsítésének és meghosszabbításának célja, hogy Budapest közösségi közlekedése a város fenntartható fejlődését szolgálva időben és kényelemben is versenyképes alternatívát nyújtson az egyéni gépjármű-közlekedéshez képest.