Nem kell megvédeni a dolgozókat

iho/vasút   ·   2012.02.07. 17:41
400

A hideg ellenére több ezer ember gyűlt össze a Wesselényi és a Dohány utca között a KEKSZ és a VTDSZSZ által szervezett demonstráción. A gyűlésen több szakszervezeti és járművezető is beszédet mondott, mindannyian hangsúlyozták: a dolgozók tisztességel elvégzik a rájuk bízott feladatot, ők azt várják a menedzsmenttől és a tulajdonostól, hogy ők is végezzék el sajátjukat: biztosítsák a dolgozók munkáját. A körülbelül egyórás rendezvény végén a szervezők átadtak egy petíciót a cég vezetésének, melyben többek között új kollektív szerződés megkötését követelték.

A petíció átadása után Nemes Gábor, a KEKSZ alelnöke kijelentette: ha nem teljesülnek követeléseik, márciusra sztrájkot hirdetnek. Ennek pontos idejét azonban csak jogi képviselőikkel való egyeztetés után fogják nyilvánosságra hozni. Ezután a közlekedési vállalat vezérigazgatója tartott sajtóájékoztatót, ahol kijelentette: nem kell megvédeni a dolgozókat.

Hozzátette: nem igaz, hogy a BKV-nak nincs pénze, hiszen ha így lenne, akkor nem működne a cég. A januári költségeket csak azért fogták vissza, mert akkor még nem volt a cégnek elfogadott költségvetése. Amint megoldódik a cég finanszírozása, semmi akadálya nem lesz a vitás kérdések tisztázásának.

Ilyen vitás kérdés a kollektív szerződés újrakötése is, amelyet a vezérigazgató szerint azért mondtak fel, mert tavaly változott a munka törvénykönyve, és az új szerződést már az új jogszabályoknak megfelelően szeretnék megkötni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a BKV dolgozói lemondhatnának azokról a pótlékokról, amelyeket eddig munkaköri beosztásuk alapján kaptak. Nevük elhallgatását kérő BKV-s dolgozók szerint a buszvezetőknél ilyen például a normál buszoknál hosszabb, csuklós járművek vezetéséért járó vontatási pótlék, vagy éppen az éjszakai pótlék. A metróvezetők - veszélyes munkakörük miatt - pedig napi hat órát dolgoznak csak nyolc órás munkabérért, és korengedményes nyugdíjra is jogosultak, hiszen munkaidejük nagy részét sötétben, veszélyes körülmények között végzik. A buszvezetők pótlékai évente körülbelül 10, míg a metróvezetők kedvezményeinek megvonása körülbelül 2 milliárdos megtakarítást jelentene. Várszegi Gyula szerint ha a családtagoktól megvont ingyen utazást lehetővé tevő igazolványok helyett mindenki megfizetné az utazás árát, az 3,5 milliárdos pluszbevételt jelentene a cégnek.

A vezérigazgató szerint senki sem állítja, hogy ezek a követelések indokolatlanok lennének, mindenki szeretné, ha több lenne a borítékban. De, mint mondta, a menedzsmentnek mások a lehetőségei, mint a szakszervezeteknek, akik utcai, „politikai demonstrációt” tartottak. A fianszírozásról szólva leszögezte: ha nem oldódik meg a finanszírozás, akkor sem kell sztrájkolni, mert „nem lesz pénz”. Ha a finanszírozás nem oldódik meg, akkor nem tudják működtetni a céget, ez pedig nagyobb fenyegetés, mint egy sztrájk.

A legutóbbi sztrájkkal kapcsolatban a BKV vezérigazgatója leszögezte: a munkabeszüntetés hasznot hozott a cégnek, hiszen több pénzt spóroltak meg a béreken, mint amennyi visszatérítést az utasoknak ki kellett fizetniük. A jelenlegi sztrájktörvény szerint pedig a minimális szolgáltatás a rendes működés 66 százaléka, ilyen körülmények között egy sztrájk „se az utasokat, se a céget nem rázza meg”.

Várszegi Gyula a szakszervezeti vezetők fizetésével kapcsolatban kijelentette: az érdekképviseletek vezetői többek keresnek a vezérigazgatónál, ő ugyanis egészen addig nem veszi fel a fizetését, amíg a finanszírozás nem rendeződik.

Kapcsolódó hírek