Német F-35-ösök? Harcigép-dilemmák Nyugat-Európában

iho   ·   2017.11.10. 08:45
cim

Ötödik generációs harci gép beszerzését javasolja a német légierő vezérkari főnöke, ami gyakorlatilag egyet jelentene az F-35-ösök megjelenésével a német arzenálban. Karl Muellner altábornagy a német-olasz-brit együttműködésben még a hetvenes évek végén szolgálatba állt, kétüléses, változtatható szárnyállású Tornado támadógépek pótlásáról beszélt, amelyek lassan mindhárom gyártó országban a hadrendből való kivonás felé menetelnek, a Luftwaffe a következő évtizedben kell, hogy szolgálatba állítsa a váltótípusát.

A németek hivatalos ajánlatot helyettük négy gépre kértek, ezek a Boeing F-15-öse és F6A-18-asa, az európai Eurofighter Typhoon és a Lockheed F-35 Lightning II. Muelner ugyanakkor világossá tette, olyan gépre lenne szükség, amelyet nehéz felderíteni a radarokkal, és nagy távolságból képes csapásmérésre:  ezek a kritériumok pedig egyértelműen a jelenleg egyetlen elérhető nyugati ötödik generációs harci gépet, az F-35-öst fedik, olvasható a Reuters jelentésében.

Lightning prototípus: a németek nem vettek részt a programban, de a jelek szerint nekik is kellene a gép<br>(fotó: Lockheed Martin)

Ugyanakkor a német védelmi minisztérium illetékesei azt tették hozzá, hogy Muellner kizárólag a a gép hadászati értékeiről beszélt, nem érintette a beszerzés pénzügyi, ipari és politikai szempontjait. A légierő nem dönt egyedül az ügyben, viszont Muellner véleményét számításba kell venni – fogalmazott a tárca szóvivője.

Az ajánlatkérésére a válaszokat jövő év elejére várják, ezek értékelése után lehet meghívni a kiválasztott gyártókat és típusokat a tenderre. A Defense News egy berlini szakértőt is idéz, aki szerint az amerikaiak szemszögéből az üzlet legnagyobb akadálya az lehet, hogy a német repülőipar nemigen tud profitálni az F-35-ösök beszerzéséből.

Mint erről korábban többször írtunk, a Lightning II. széleskörű nemzetközi együttműködés keretében épül, három helyszínen (USA, Japán, Olaszország). A fejlesztésben részes kilenc partner között Németország nem szerepel, és nincs ott a szélesebb beszállítói körben sem. Viszont a partner-megrendelők és a „külső” országok is már sorra kapják a gépeiket, legújabban az izraeli légierő vett át újabb két példányt, és az Államokban kiképzésre használt gépek után megérkezett hazai bázisára a norvégok első három F-35-öse is.

A jövendő hatodik generációs európai típus fantáziarajza

A legnagyobb európai repülőgépgyártó viszont épp annak jegyében sürgeti egy új európai harci gép megteremtését, hogy a kontinens kevésbé függjön az amerikai katonai technológiától. Az Airbus katonai és űrdivíziójának vezetője, Dirk Hoke szerint ráadásul nem is ötödik, hanem hatodik generációs típust fejlesztenének. A német kancellár és a francia elnök júliusban jelentette be egy európai harci gép közös fejlesztési programját, amelyben az Airbus is főszerepet vállalna. Hoke már tavasszal jelezte, hogy a gyártó komoly konzultációkat folytat az ügyben európai kormányokkal, mivel egy közös típus minden résztvevő számára olcsóbb megoldás lenne, nemcsak a gépek árát, hanem üzemeltetési költségeit tekintve is.

A korábbi hírek már arról szóltak, hogy a két fő partner, Párizs és Berlin már a várható szolgálatba állítás dátumáról vitatkozik, a német légierő vezérkari főnökének állásfoglalása ugyanakkor mintha megkérdőjelezné ezeket a terveket, még akkor is, ha nem hatodik, hanem „csak” ötödik generációs amerikai harci gép beszerzését szorgalmazza. Az AFP pedig azokra a nehézségekre, csúszásokra, túlköltésekre utalt, amelyek az elmúlt években, évtizedekben a közös európai programok megvalósítását kísérték, akár az A400M teherszállítóról, akár a Eurofighterről legyen szó…

A Patrouille Suiss egyik F-5-öse: ezt a típust is le kell cserélni<br>(fotó: Suiss Air Force)

Mindeközben Svájc még egyszer nekifut a maga harcigép-beszerzésének, de csökkentett üzemmódban. Néhány éve biztos befutónak tűnt az F-5-ösök pótlására a svéd Gripen, de aztán egy népszavazás nyomán le kellett fújni a tendert. Most újraindítják a folyamatot, és a tárgyalásokat a lehetséges szállítókkal (Airbus, Boeing, Dassault, Lockheed, Saab). Viszont a választható opciók közül a kormány legalacsonyabb költségkeret mellett döntött, mindössze 8 milliárd svájci frankot fordítanak a harci gépek beszerzésére. A hírből nem derül ki, hogy ez csak az F-5-ösök utódjára vonatkozik, vagy ebből az összegből kellene az ugyancsak öregedő F-18-asokat is lecserélni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.