NEVE van a 102-es Transmontanának: Dr. Bárány István

Hatvanegy éve, 1955 októberében kezdett el dolgozni a vasútnál Bárány István. Rég nyugdíjba mehetett volna, ám ma is tevékeny. A gimnáziumi évei alatt került kapcsolatba a vasúttal. Legalul kezdte: Balassagyarmaton az vasutas ifi csapatban focizott. Éjszakánként pedig, hogy legyen egy kis pénze vasúti kocsikat pakolt.

– Az egyetemre akkoriban politikai okok miatt nem vettek fel – apám kulák volt −, sőt elhelyezkedni is nehezen tudtam. Érettségi után elmentem a vasúthoz, ahol előbb raktári munkásnak vettek fel, később pedig fékezőként dolgoztam – sorolta az emlékeket Bárány István. Ottragadt. Vasútszakmai tanulmányait a Vasútforgalmi és Kereskedelmi Tisztképző Intézetben kezdte. A végzést követően oktató-, majd vezénylőtisztként, később kereskedelmi vezetőként szolgált a MÁV és a GYSEV szolgálati helyein. Lépkedve a hivatali ranglétrán osztályvezetői, később főosztályvezető-helyettesi pozíciót töltött be. Időközben megszerezte a szakközgazda, valamint a nemzetközi szakközgazda diplomákat és a doktori címet is. Az ezt követő időszakban is változatos beosztásokban dolgozott: volt tanácsadó, személyszállítási és árufuvarozási osztályvezető, kereskedelmi főosztályvezető-helyettes, a MÁV-nál kereskedelmi vezérigazgató-helyettesként dolgozott mielőtt a MÁVTRANSSPED vezérigazgatója lett.

– Mindig szerettem alkotni, létrehozni valamit, megoldani egy problémát. Számtalan ilyen eset volt, nehéz egyet kiragadni – jegyezte meg, amikor arra kértük, említsen egy olyan esetet, amelynek a megoldását sikerként könyveli el. − Az egyik ilyen „nagy tett” volt, amikor egy huszonöt évig fennálló probléma végére tettünk pontot. Abban az időben a Szovjetunióból szállítottunk hűtött árut Jugoszláviába. A megállapodás szerint a fuvardíjon kívül az Interfrigo vagonokért használati díjat is fizetni kellett. Az érvényben lévő fuvarszerződés szerint a magyar fuvardíjat a szovjet fél fizette, de nem akarták elismerni a kocsihasználati díjat. Elődeim politikai okok miatt ezt nem rendezték. Egy konferencián felvetettem ezt a kérdést, jegyzőkönyv is készült róla. Határidőt szabtunk a díjat rendezésére, de a szovjet fél nem reagált. A határidő lejárta után Csapnál megállítottuk a szállítmányt. Miután már száz kocsi feltorlódott a szovjet vasúti minisztérium és a magyar közlekedési minisztérium javasolt egy megbeszélést, amelyet Moszkvában tartottunk. Negyvennyolc órán belül rendeződött a helyzet – utalt egy egyik legnagyobb tettére Bárány István.

Voltak persze olyan időszakok is a munkájában, amelyeket nem nagyon kedvelt. – Az árufuvarozás mellett több mint tíz évig az irányításom alá tartozott a személyszállítás is. Az áru nem tud reklamálni, az utas igen – nagyon sokan közölték velünk észrevételeiket, amire megfelelően intézkedni kellett. Másrészt viszont így kiderültek a rendszerbeli problémák, amelyeket meg kellett oldani, ez pedig már kreatív feladat volt – tette hozzá.

Az elmúlt hosszú évtizedek alatt Bárány István igyekezett úgy felépíteni nemzetközi és hazai kapcsolatait, hogy azok nagy ívű fejlődést tegyenek lehetővé. Jó üzleti érzékkel nyúlt a dolgokhoz, feladatokhoz, ötletekhez, amelyekhez mindig megtalálta a támogatást és a megoldást is. Az uniós csatlakozást követően megnyílt a lehetőség a magánvasút-társaságoknak is: Bárány István a CER létrehozójaként és vezetőjeként bizonyította, az államvasutaknál szerzett tapasztalatokat a piaci viszonyok között is kiválóan lehet kamatoztatni.

Munkája elismeréseként számtalan díjat, kitüntetést kapott, 2011-ben megkapta a Sipos István-díjat, amelyre különösen büszke. Nyolcvanadik születésnapján pedig vésett réztábla hirdeti, hogy a 610 102-es mozdony november 28-ától a nevét viseli.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!