New York: új kompok, új víziútvonalak

Zöldi Péter   ·   2017.04.29. 13:45
newyork_komp_kislid

A végre egységes, központi üzemeltetésű hálózattal a turisták és a munkába járók igényei egyaránt kielégíthetőek lesznek. A nagy sárga kompok, amelyek egész nap Manhattan és Staten Island között jártak, eddig sem tartoztak mondjuk a titkos turistatippek közé, évente 22 millió bel- és külföldi használta ezeket a hajókat, hogy azokról egy pillantást vethessen a Szabadságszoborra és Manhattan sziluettjére.

A tengerparti metropoliszban ennél sokkal több komp is működik, de eddig a hálózat széttagolt és átláthatatlan volt. Minden május elsejétől alapjaiban változik meg. A részben különálló kompkapcsolatok először állnak össze egy központilag szervezett hálózattá, az itt lakók és az ide látogatók nagy örömére.

A hálózat egységesítése több lépésben történik. New York városa a szervezéssel megbízta a Hornblower nevű céget, amely már korábban üzemeltetett a kikötőben kompjáratokat. Május elsején új járatok indulnak Manhattanből az előtte elterülő Rockaway-félszigetre és az East-riveren át Long Island City és Brooklyn felé.

Júniustól további megállóhelyek nyílnak Brooklyn déli, majd augusztustól Queens északi részén, jövő évben pedig dél-Manhattan-ben és Bronx-ban. Több mint húsz új kikötőpont nyílik, 4,6 millió új utast várnak.

A kék-fehér hajókat az üzemeltető cég teljesen újonnan építteti, mindegyikük százötven utast szállíthat. Természetesen lesz wifi, kerékpárhelyek és útvonaltól függően szörfdeszkákat is lehet majd szállítani. A húsz új hajó neveivel kapcsolatban a város iskoláiban rendeztek ötletpályázatot, az már biztos, hogy lesz a hajók között McShiny, Lunchbox és Friendship express.

A jegy 900 forint, mindegy, milyen távon, mennyi idő alatt (fotó: spiegel-online.de)

A hajójegyek árát a metrójegyekhez igazítják: 2,75 dollár (körülbelül 900 forint) a jegy ára, függetlenül a megtett úttól. New York városa évente kereken harmincmillió dollárral támogatja az üzemeltetést, a kikötői infrastruktúrába fektetett ötvenöt-millió dolláron túl.

A New York Times kiemeli, hogy a XIX. században New York egy komp-álomország volt, sokrétű hálózattal, rengeteg üzemeltetővel és hajótípussal. Ám a hidak és földalattivonalak épülésével, az autózás elterjedésével a hajózás fokozatosan visszaszorult. Ám jelenleg az utak és a földalatti is jelentősen túlterheltek, ráadásul Bill Blasio polgármester láthatóan presztízsprojektként kezeli a komphajózást.

Az egységes hálózat létrejötte után a jelenlegi, kissé kaotikus helyzet csak részben szűnik meg. Hiszen a jelenlegi több komptársaság ezután sem fog megszűnni, így várhatóan megmarad a menetrendek, hajók, útvonalak és menetdíjak sokszínűsége, az új rendszer csak egy további, bár jóval egységesebb réteget képez ezek felett.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek