Nigéria: reptérfejlesztés kínai hitellel

iho/repülés   ·   2012.09.10. 17:59
nigeria_cim

Nigéria szövetségi kormánya 666,8 millió dollárnyi összeget szán kínai kölcsönből öt új nemzetközi repülőtéri terminál és hat cargoközpont létesítésére.

A fejlesztések helyszíne: Abuja, Lagos, Port Harcourt, Kano, Enugu és Asaba – írja az airport-technology.com.

A nigériai kormány a kínai Export-Import Banktól veszi fel a hitelt, az új termináléok és cargo-központok az ország általános repülőtérfejlesztési programjához kapcsolódva épülnek fel, ennek kertetében összesen 11 légikikötőt építenek újjá Nigériában.

Lagos nemzetközi repülőterén 2007-ben épült terminál

A következő lépésben a beruházást végrehajtó cégek kijelölése történik majd, olvasható a szakportálon. A fejlesztésre kijelölt objektumok között van egyébként a lagosi nemzetközi repülőtér GA-terminálja is.

Az afrikai légiipar fejlesztése igen komoly perspektívákat jelent, ebben egyetértenek a szaksajtó elemzései: Fekete-Afrika földi infrastruktúrája nagyon gyenge, ezért is fontos a légiközlekedés felfuttatása.

Ugyanakkor a nigériai hír is azt jelzi, hogy  várhatható légiközlekedési fejlesztésben, akárcsak általában az afrikai infrastruktura-beruházásokban, az amerikai és európai tőkének szembe kell néznie a nagyon intenzív kínai konkurenciával.


Kapcsolódó hírek

Nagyvasút Vasút

Szintet lép az Alstom

iho.hu   ·   2024.04.14. 17:00

Hozzávetőlegesen hatmilliárd forintos fejlesztési programmal növeli gyártási kapacitásait az Alstom vasúti forgóvázkereteket előállító gyára Mátranovákon.