No more tramtrain

Régóta tudott dolog, hogy a közlekedésfejlesztés és a politika szeretik egymást. Nincsen nagyobb öröm egy politikusnak, mint ha átadhat egy autópályát, autópályaszakaszt, hidat, csomópontot, körforgalmat, kerékpárutat, kerékpárút-szakaszt. A paletta tetszés szerint tovább aprózható, bármit át lehet adni, ami gurul, vagy amin gurul valami. És az érintetteknek sincsen nagyobb öröm, mint birtokba venni ilyesmit, amiből mindig hiány van, bármennyi is épül.

Éppen ezért politikai öngyilkosság közlekedési fejlesztések leállításáról beszélni, tudja ezt mindenki. Olyat nem mondunk, hogy nem lesz, nem épül meg, nem kötik össze. Ha miniszterelnök látogat megyei jogú városba, akkor ott gyorsútprogram vázolódik, a város beköttetik az autópálya-hálózatba, az ipari park (ha ilyen nincsen, akkor lesz) közvetlen kapcsolatot kap valamely új csomóponton keresztül valamelyik autópályához. Ezzel a megyei jogú város messze kilő, jövője, felvirágzása biztosítva.

Vannak megyei jogú városok, amelyek más megyei jogú városok árnyékában húzódnak meg, amelyek az autópályák levegőjét elszívták előlük, szerencsére vannak megfelelő helyen kijárt, köztudatba beivódott kötöttpályás fejlesztéseik a horizonton (nagy ritkaság!), amelyekről egy ország beszél. Ha miniszterelnök látogat egy ilyen városba, akkor ott erről, ennek megvalósulásáról kell beszélni.

Akkor is, ha egyre nyilvánvalóbban kilóg a lóláb, hogy a projekt túl drága. Olyan drága, hogy szellemi atyja, az anyagiakkal közismerten nagyvonalúan bánó egykori polgármester is már csak a fogát szívja, jobb híján mindenki mást vádolva a költségek exponenciális emelkedéséért. Több nemzeti konzultáció árát kellene leszurkolni ezért a kétségtelenül előremutató, innovatív játékszerért, amely a meglévő vasútvonalon át a szomszédos megyeszékhely villamoshálózatára járna át. A költségek emelkedése túllépett egy lélektani határt, fából vaskarikát kell csinálni, úgy kell bejelenteni a projekt lefújását, hogy a széles nagyközönség mégis úgy érezze, újabb ajándékot kapott.

A kipécézett alkalom, amikor ennek a kínos feladatnak a végére kell járni, a miniszterelnök látogatása a megyei jogú városban. A miniszterelnök Mátyás királyként jön, jóságos, megtárgyal, szelfizik Jennyferrel, majd az elvárásoknak megfelelve, hatalmasat ködösít. Mi azonban jól kiismerjük magunkat a ködben, ezért látjuk, hogy a miniszterelnök nem a helyi benyomásai alapján ragadtatta magát ezekre a gondolatokra, nem rögtönzött, hanem alaposan felkészült a témából, mindenekelőtt elolvasta az iho.hu-n korábban megjelent idevágó cikkeket, ez alapján világossá vált számára, hogyan tudja előreként eladni a közönségnek a hátraarcot. A mesterművet érdemes a főbb gondolatokra tagolva elemezni, íme:

„Megvitattuk ma ezt a nehéz történetet, amelyet rejtélyes okból a magyar emberek számára kimondhatatlan tram-trainnek neveztek el, és Hódmezővásárhely és Szeged között tervezték létrehozni.”

A „nehéz történet” súlya abból adódhat, hogy sokan vágynak a új, innovatív eszközre, de erre ennyi pénz nincsen. A vágyak és a lehetőségek közötti szakadék a nehézség maga, ezt kell most hangsúlyozni, sulykolni, hogy a projekt elvetésével végül is mindenki azt érezze, egy nehézségtől sikerült megszabadulnia. A borítékolt pozitív végkifejlet esetén semmi ok nem lett volna nehézség emlegetésére. Tehát tramtrain nem lesz, +1.

Ugyancsak a tervezett fejlesztés lélektani eltávolítását segíti elő annak sugalmazása, hogy aminek a nevét sem tudjuk kimondani, az olyan idegen, talán nem is ide való, nem is kell nagyon sajnálni az ilyen gyökértelen, az utcasarkon csilingelve beforduló magyar tujától ennyire eltérő dolgokat. Engedjük el ezt az idegenszívű, kozmopolita villamost! Ami tehát nem lesz, +2.

„Két dolog van, amiről tárgyalnunk kellett.”

Nem, nem kell erről tárgyalni, elnézést, ez eldöntetett már korábban, most legfeljebb annyi történt, hogy ezt el is kellett mondani az érintetteknek, széles mosoly és kézrázás kíséretében. Tárgyalni egymással kölcsönös függésben álló felek szoktak. Erről tárgyalni nem kell egy miniszterelnöknek egy polgármesterrel, sőt, tudnia sem kel(lene) róla, ez közlekedésszakmai szinteken eldöntendő dolog, megvalósíthatósági tanulmány, költség–haszon-elemzés alapján egyértelműen kiviláglik, kell-e a projekt, vagy sem. A tárgyalásnak a hangsúlyozása arra utal, hogy döntés született, de úgy kommunikáljuk, mintha még függőben lenne az ügy. És vajon milyen döntés született? Nem lesz projekt, +3.

„Az első, hogy megerősítettük, hogy erre szükség van, de ésszerű áron kell megvalósítani, ebből nem engedhetünk, kérem önöket, hogy ezt tartsák szem előtt.”

Adok és veszek. Szükség van rá: pozitív megerősítés, lám, nehogy azt higgyétek, hogy hiába dolgoztatok! De ésszerű áron: ezek szerint a jelenlegi ár nem ésszerű, nem ésszerű áron beruházást felvállalni, EU-s támogatást igényelni reménytelen. Kimondatott. De, amikor a jövőben bárkinek eszébe jut majd a kisiklott projekt, majd hirtelen szem előtt fogja tartani a miniszterelnöki iránymutatást, ez majd feltehetőleg mérsékli csalódottságát. Amelyet afelett érez, hogy nem lesz projekt, +4.

„És abban is megállapodtunk, hogy így rövid...”

Tehát nem azért nem lesz projekt, mert elszaladtak a költségek, hanem már eleve rossz volt a kiindulás, ilyen rövid vonalat nem szabad tervezni! Feloldozás mindenkinek, akit eddig kirúgtak, vagy aki megütötte a bokáját a miniszterelnök minisztere szerint rosszul végzett előkészítő munkáért, hiszen eleve hibás projekten dolgozott! Mindnyájan megláthatjuk, ha újrarajzoljuk a szabásmintát, sokkal szebb lesz a kabát. Ne legyünk türelmetlenek, megéri az a kis várakozás (nem lesz projekt, +5), különben is:

„...az lenne a helyes, és a nemzetpolitikai céljainkat is az teljesítené ki, ha ez a – engedjék meg, hogy én villamosnak nevezzem – tehát ez a villamos Szabadkáig közlekedne, tehát: Szabadka–Szeged–Hódmezővásárhely.”

Mesteri, ütős fordulat, a perspektíva robbanásszerű növelése, nemzetközi kitekintés, nemzetpolitika, nemzeti érzelmek húrjainak pengetése, egyben a megyei jogú kisváros rejtett felelősségre vonása: ilyen magasztos célt képesek lennétek sutba dobni a tyúkszaros rövidtávú villamosotok miatt? Nem szégyellitek magatokat? Hiszen már az iho.hu is megírta, hogy mi a cél! Nem olvastok releváns hírportálokat?

És valóban, ilyen tyúkeszű gondolkodással vétek lenne egy fillért is költeni rá, nem lesz projekt, +6.

„És abban maradtunk a polgármester úrral, hogy ennek van értelme, és ezért meg is kezdjük majd a szerb barátainkkal a tárgyalásokat annak érdekében, hogy a beruházás úgy valósulhasson meg, hogy Szabadkát is bekösse az önök vérkeringésébe.”

Túl a vásárhelyi polgár vérkeringésébe bekötött Szabadka fájdalmas képzavarán, itt távolodik el csillagászati messzeségekbe a tervezett tramtrain. Majd, amikor szerb barátainknak nagyobb gondja is kisebb lesz ennél, majd, amikor Szerbia EU-s belépése szóba kerül, majd, amikor Röszkénél nem egy szögesdróttal körbetekert Eaos-vagon fogja jelképezni a határ átjárhatóságát, majd azután, hogy Szeged és Röszke között újraindul legalább a Bézé, nos, majd akkor meg lehet kezdeni a tárgyalást a barátokkal, akik igazán soha nem voltak ugyan barátok, de az biztos, hogy egy Szabadka és Vásárhely között közlekedő villamosért fél kezüket odaadnák.

Már csak azért is, mert útközben majd, Szegeden át lehetne szállni a Belgrád és Budapest között közlekedő nagysebességű vasútra. Belgrád felé is.

* * *