Nőnap, nőpilóták válság idején

Kik kerülnek ki az állományból, visszakerülnek-e? Nagyszerű hölgy-aviatikusok a világban és itthon. Akik biztonságosabban repülik például az Apache-t.

Három évvel ezelőtt ezen a napon azzal a biztató címmel jelentkezett portálunk, hogy a nők mentik meg az aviatikát. Merthogy akkor még sokfelé hirdették maguk a légitársaságok is, hogy jöjjenek csak a hölgyek, és repüljenek.

Szakértői nyilatkozatok tették egyértelművé, hogy a légiközlekedés hatalmas növekedése ugyancsak hatalmas pilótaigényt jelent, amit egyszerűen nem lehet másképp megoldani, mint hogy növekvő mértékben vonjanak be nőket a képzésbe, aztán pedig a forgalomba.

Azóta az aviatika sorsa drámai fordulatot vett, nem kell részleteznünk, miért és hogyan. A járvány kitörése előtti napokban megjelent utolsó közlések szerint a közforgalmi pilóták 5,1, a kapitányok 1,5 százaléka nő, a légiutaskísérők közül az arányuk természetesen egészen más, 79 százalék, 2,4 százalékban vannak jelen a nők a szerelők, repülőmérnökök körében, három százalékban a légitársaságok vezetői között, és 16 százalék légiforgalmi irányító, illetve repülőtér-menedzser.

Ugyanakkor nincs közzétett adat a jelenlegi helyzetről, vagy, hogy másképp közelítsük, arról, hogy az utcára tett vagy ideiglenesen leépített légiközlekedési alkalmazottak mekkora hányada nő, arról sem szóltak híradások, hogy a zsugorodni kényszerült cégeknek volt-e valamiféle beépített, meghirdetett vagy hallgatólagos politikájuk azügyben, hogyan érintik a változások a női alkalmazottakat, védték-e őket vagy inkább nagyobb arányban tették őket tartalék-állományba, vagy – az utcára.

De az is biztos, hogy egyszer ennek a válságnak is vége lesz majd, és remélhetőleg visszaállnak legalább a válság előtti arányok. Persze az is kérdés, hogy mivel sok családban a nőknek kell kompenzálniuk leginkább a plusz terheket, például az iskolabezárások miatt, nem kerülnek-e ki nagyobb számban végleg a szakmából. Egyébként, ha megint nagy szükség lesz régi-új erőkre, az állományért felelős társasági vezetőknek azt is végig kell gondolniuk, hogy a legutóbbi felmérések szerint az aviatikában dolgozó nők jelentős része hagyja el öt év után az ágazatot, mert mégsem látnak elég előre jutási lehetőséget, és nem ám hazamennek háziasszonykodni, hanem keresnek valami más munkát.

A válság előtt viszonylag gyakran találkozhattunk, azóta ritkábban, olyan cikkekkel, fotókkal, amelyek csinos pilótanőket mutatnak be, sőt, csinos, teljesen nőkből álló személyzeteket. Ami persze üdítő és érdekes, de önmagában az, hogy ezek a sajtóanyagok megszületnek, jelzik, hogy egyelőre a nők jelenléte a pilótafülkékben továbbra is kuriózum. Egyre gyakoribb, noha továbbra is különlegességnek számít, hogy egyre több nő repül és szerel, kiszolgál a légierők állományában, olykor világhírű kötelékek tagjaként vagy akár parancsnokaként, de például Tyereskova úttörő, de erősen demonstratív jellegű repülése óta az már szinte fel sem tűnik, ha nők tagjai, sőt, nem ritkán parancsnokai egy-egy űrszemélyzetnek, netán az űrállomáson is parancsnokként.

Olyan világhírű figurák lettek ismertek az elmúlt több, mint 110 év során, mint az első női pilóta, Blanche Scott, illetve az első hivatalos pilótaengedélyt megszerző Raymonde de Laroche (1910), a Csatornán először átrepülő hölgy, Harriet Quimby (1912), a fantasztikus távokat repülő Amelia Earhart, akinek haláláról mindmáig nem tudunk teljesen biztosat, az olyan fantasztikus berepülők, mint Hanna Reitsch és Jackie Cochran. Ők nem csak női aviatikusokként kerültek a történelem fókuszába, hanem sok esetben többet tettek és nagyobb eredményeket értek el, mint férfi kortársaik.

A második világháború megteremtette a női katonai pilóták világát a Po-2-eseket repülő sztálingrádi boszorkányoktól a harci gépeket a frontig repülő lányokig. Volt ugyan már 1934-ben közforgalmi pilóta, Helen Richey személyében, de csak egy évig, aztán egészen a hetvenes évekig kellett várni arra, hogy a nők utat találjanak az utasszállítók pilótafülkéjébe, a jobb majd balülésbe, az Egyesült Államokban először (Emily Howell Warner, Frontier, Bonnie Tiburzi, American, 1973).

Portálunk szereplői között vannak magyar hölgy-kapitányok is, mint Gyöngyösi Diána és Malatinszky Anita, természetesen többször írtunk Czigány Ildikóról, az első magyar közforgalmi pilótáról, illetve szerzőink között volt Magyarország mindmáig legjobb, legsikeresebb műrepülő pilótahölgye, Daka Olga. Találkozhattunk Carol Ann Garrett-tel, aki harmadik (!) földkörüli repülése során adott interjút nekünk, és figyelemmel kísértük Tracey Curtis-Taylor nagy repüléseit Amy Johnson nyomán Angliából Ausztráliába, egy Fertőszentmiklóson javított Stearman-nel.

És egy korábbi cikkünk nyomán érdemes újra felidézni az ismereteink szerint igen ritka, tudományosan megalapozott tanulmányt, amely a férfiak és nők között repülésbiztonsági szempontból vizsgáltak és találtak különbségeket: a nők javára. Az az amerikai hadsereg helikopter-pilótáinak jelentős része nő, például az Apache harci helikopterek tíz százalékát ők repülik, de az eseményeknek csak három százalékban részeseik, miközben minden megkülönböztetés nélkül ugyanazokat a feladatokat hajtják végre, mint a férfiak.

A problémás ügyek száma nemcsak a balesetek statisztikáiban, hanem az anonim esetjelentések feldolgozásakor is hasonlóan alacsony arányt mutat. A nők kevésbé „cowboyosan” repülnek, jobban ügyelnek a biztonságra, átgondoltabban cselekednek a levegőben – ezek együtt testesítik meg a hölgypilóták előnyeit a férfiakkal szemben.