Nyári menetrend a fővárosban, új villamosmegállóval

iho   ·   2015.06.05. 13:45
00kicsi

Szerkezetileg a Budai fonódó hálózattal kapcsolatos, ám a Budavári Önkormányzat beruházásában épült meg a 18-as, 19-es, 41-es villamosok új megállója a Szent Gellért rakparton. A nemrég felújított fürdő közvetlenül eddig csak busszal volt megközelíthető, a legközelebbi villamosmegálló a Döbrentei téren volt. Az új megálló a fürdő parkolójával egy vonalban épült.

Pályaépítés a Rudas fürdő előtt 2011-ben. Most már megállót is kap<br>(fotó: Kemsei Zoltán)

A Budatétény felől érkezők átszállás nélkül közelíthetik meg a Nyéki Imre uszodát: a 213-as buszokon kívül ezentúl a 114-es és a 214-es járatok is megállnak.

A legtöbb járat megállójában külön oszlop jelzi a tanítási időn kívüli menetrendet, ez általában ritkulást jelent. A Margitszigetre azonban június 16–augusztus 31. között a sűrűbben járó 26-os busszal utazhatunk: reggel tíz, napközben tizenkét, délután úgyszintén tíz percenként jár. Jelentősen ritkul azonban a 38-as buszcsalád, a 38A autóbusz kora hajnalban és késő este nem közlekedik, a menetidők azonban a közúti forgalom nyári csökkenése miatt 4–10 perccel is rövidülhetnek.

Javulnak az átszállási kapcsolatok Közép-Buda két fontos járata, a 105-ös és a 178-as buszok között, kevesebb rágyaloglás kell az Alagút utcában és az átnevezett Ág utcai (volt Róka utca) megállóhelynél.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Ketten az ötvenegyből: új CAF-ok álltak forgalomba, bővült az akadálymentes járatok köre is

BKK/iho   ·   2025.03.22. 08:10

Az ezer kilométeres futáspróbák teljesítését és a sikeres hatósági vizsgákat követően március 22-én, szombaton két új típusú CAF, a 2258-as és a 2259-es pályaszámú villamosok állnak forgalomba a budai fonódó villamoshálózaton. Párhuzamosan CAF-ok érkeznek az 51A módosított pályájára, így akadálymentes járművek jelennek meg a Ferencvárosi Rendelőintézetet érintő vonalon.