Nyolc iskolai kirándulóbusz bukott meg az ellenőrzésen

MTI   ·   2019.05.27. 12:51

Nyolc iskolai kirándulóbusz esetében állapítottak meg hiányosságokat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közúti ellenőrei – közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. Az ITM közúti ellenőrei az osztálykirándulások időszakának kezdetére időzítve, május 6-a és 9-e között végezték el a kiemelt turisztikai célpontokhoz érkező gyermekszállító autóbuszok célellenőrzését. A szakemberek negyvennyolc buszt ellenőriztek Aggtelektől Szigetvárig, Kékestetőtől Ópusztaszerig, tömegeket vonzó turisztikai nevezetességek, látnivalók közelében, elsősorban a járművek műszaki állapotát és az üzemeltetéshez szükséges engedélyeket vizsgálták. A járművek műszaki állapotában kiemelkedő hiányosságot nem találtak, nyolc autóbusz esetében állapítottak meg további intézkedést igénylő, főként különféle engedélyekkel, igazolványokkal, dokumentumokkal kapcsolatos hiányosságot. Két buszt műszaki vizsgára kellett berendelni, mert az egyikben hiányzott a vészkijáratokat jelölő felirat, több üvegtörő kalapács és a tűzoltókészülék, a másik esetében pedig az eltérő ülésszám és az irányjelző búra hiánya jelentett gondot. Az ellenőrök a központi régióban ellenőrzött tizenegy busz esetében nem találtak hiányosságot, további két régióban pedig nem merült fel műszaki probléma. A kisebb hibák kijavítására minden esetben felhívták a járművezetők figyelmét.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Nem tudja, mennyiért veheti igénybe a közösségi közlekedést március 1-jétől? Akkor irány az ujtarifa.hu!

iho/vasút   ·   2024.02.21. 13:00

Tájékoztató weboldalt indított a MÁV–Volán csoport a március 1-jével induló új tarifarendszerről, melyen többek között az új bérletekről és kedvezményekről, a 24 órás napijegyekről, valamint a fővárosi agglomerációt érintő közlekedési változásokról lehet informálódni.