Ők lesznek az új volános buszok?

iho/közút   ·   2016.07.31. 12:28
boreal_volvo_kicsi

Ahogy beszámoltunk róla, összesen 160 használt busz lízingelésére született tender a minap, ezek vélhetően a Volánbusz és a többi Közlekedési Központ égisze alatt állnak majd forgalomba országszerte.

Ezzel szinte egy időben a norvég kontaktunk is kapott egy fülest, miszerint a stavangeri Boreal Transport hamarosan megszabadul az „öreg” Volvóitól, és ezek Magyarországra kerülnek.

A pletyka nem lehet alaptalan, hiszen néhány, a cég jellegzetes, sötétzöld színében pompázó Volvo 7700A már a Volvo Hungária Cinkotai telephelyén sütkérezik pár hete.

Két-három ilyen háromajtós Volvo 7700A már Budapesten van néhány hete, valószínűleg nem véletlenül. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Viktor Andrejev/fotobus.msk.ru)

Hogy is szól a kiírás? A tizenöt csuklósnak teljesen alacsonypadlósnak kell lennie, maximum kilenc évesek lehetnek, futásteljesítményük nem lehet nagyobb félmillió kilométernél, követelmény az automata váltó és az elektronikus kijelző is – mit ad isten, a Boreal egykori csuklós Volvói a fenti kritériumoknak maradéktalanul megfelelnek.

Kell még ötvenöt kéttengelyes, maximum kilenc éves Low Entry szóló, legalább Euro IV-es motorral, automata váltóval és elektronikus kijelzővel, maximum 650 ezer kilométeres futásteljesítménnyel – úgy tűnik, hogy ezt a részt a Volvo 8700LE típussal lehetne teljesíteni.

Volvo 8700LE lehet a kéttengelyes Low Entry szóló

A hetven háromtengelyes szóló már nehezebb ügy, hiszen Volvo 8500LE-ből csak ötvenhét fut a cégnél. Van ugyan még három 8700LE-jük is, ami talán tekinthető ugyan olyan típusúnak, hiszen az alvázuk egyaránt B12BLE 6×2. Így viszont még mindig csak hatvannál tartunk, tíz buszt máshonnan kellene beszerezni.

A háromtengelyes rész legnagyobb esélyese a Volvo 8500LE

És a legnagyobb kérdés a húsz, maximum hét éves, teljesen alacsonypadlós szóló, hiszen Borealnal futó Volvo 7700-asok egy évvel öregebbel a kelleténél, ráadásul gázüzeműek. Így több mint valószínű, hogy ez a pakk másik cégtől érkezik majd, szóba jöhetnek például a Nettbuss 2010-es gyártású 7700-asai, amelyek Granland vidékén voltak forgalomban.

A Nettbuss huszonkettőt szerzett be ezekből a Volvo 7700-asokból, a képen látható busz azonban kigyulladt, már korábban kivonták a forgalomból. Lehet, hogy ez a széria lesz a befutó a két tengelyes, teljesen alacsonypadlós buszokra vonatkozó részen? (fotó: www.telemark.no)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek