Óriásgéppel az amazóniai őserdő megmentéséért

iho   ·   2019.09.02. 09:00
cim

Drága, de hatalmas segítség: így lehet összefoglalni a világ jelenlegi legnagyobb tűzoltó repülőgépnek szerepét. Mint korábban portálunkon is olvashatták, a Supertanker, egy valamikor a Japan Airlines kötelékében dolgozó Boeing 747-400-as, Spirit of John Muir néven repül 2016 óta a Global Super Tanker Services üzemeltetésében.

Egy felszállásból 70 ezer liter vizet vagy oltóanyagot képes az égő területre, vagy akár esetenként kigyulladt olajplatformra vagy hajóra is dobni, ezzel a terheléssel 7400 kilométert tud lerepülni, fordulóideje negyven perc alatt van, amerikai bázisáról 20 óra alatt a Föld bármely pontjára kitelepülhet, Észak-Amerika bármely veszélyeztetett zónájába négy és fél óra alatt, hogy bevessék. Vagyis valóban igen hatékony fegyvere a légi tűzoltásnak, azzal a kisebb, rendszerint kétmotoros vezető géppel együtt, amely előtte repülve, infra érzékelők segítségével jelöli ki a Jumbo személyzetének a dobás pontos helyét.

(fotó: Jason Bradford, Global Supertanker)

Az üzemi költségei meghaladják a napi 250 ezer dollárt, de egyébként ez az összeg összemérhető például a szélesebb körben használt C-130 Hercules vagy BAe-146-os tűzoltásának napi árához, persze a kisebb gép többször száll fel ugyanarra a feladatra. A Supertanker kapacitása, képességei most már láthatóan meggyőzőek a tüzek ellen harcoló hatóságok számára is: leghíresebb korábbi bevetései Izrael, Chile, Mexikó és Kalifornia erdőtüzei felett voltak, most pedig Bolíviában harcol az őserdő égése ellen. Hírek szerint Brazíliában is dolgozott volna a gép, de az a kormány nem tartott rá igényt.

Tavalyi összefoglalónkban felidéztük a gép egyik pilótájának érdekes szavait arról, hogyan kell repülni a többszáztonnás monstrumot, minimális látótávolság közepette, olykor terep fölött csak száz méterrel, sokszor nem épp kedvező domborzati viszonyok, mondjuk leginkább hegyek között.

(fotó: Global Supertanker)

A feladat végrehajtása komoly koncentrációt kíván, és nagyon előre kell gondolkodni minden bevetésen. Ezt a gépet nem lehet olyan könnyen fordulóba, manőverekbe vinni, mint egy kisebb gépet, ráadásul történik mindez kieresztett fékszárnyakkal, minimális sebességgel, nem változtathatsz hirtelen irányt és magasságot - mondja a pilóta -  mennél lassabban repül, annál nehezebben irányítható”. De, amint azt a munkájáról készült videók is tanúsítják, nagyságához képest mégis meglepően fordulékony. A tartályokból kétféleképp dobhat, vagy egyszerre az összesből, vagy pedig megosztva, fokozatosan.

A Supertanker augusztus 23. óta napi négyszer szállt fel Viru Viru repülőtérről, bevetéseit azután kezdte, hogy maga a bolíviai elnök Evo Morales kérte. A lángban álló terület 6000 négyzetkilométer, ez összemérhető például Hajdú-Bihar megye területével. Hírek szerint a következő bevetési helyszín Alaszka lehet, ahol szintén hatalmas tüzek pusztítják az erdőségeket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek