Óriásit került a baleseti daru

Vörös Attila   ·   2018.09.01. 20:00
13daru

Csütörtök este baleset történt Vajtán: a vasútállomás előtti útátjáróban a Sárbogárdról Bátaszékre közlekedő 8318-as járat 030-as Uzsgyija személykocsival ütközött. Mivel az útátjáró után közvetlenül kezdődik a váltókörzet, a pályában jelentős károk keletkeztek: a sínen sodródó autó tönkretette a 2-es, a 4-es váltót, két váltóhajtóműt és vagy húsz betonaljat. Az Uzsgyi hat tengellyel siklott. A baleset miatt a pályát ki kellett zárni a forgalomból, amíg a romokat eltakarítják, a pályát helyreállítják. Másnap kora délután indulhatott el újra a forgalom a 46-os vonalon.

A balesetes Uzsgyi és a segélyvonat Szergeje szemeznek Vajtán (képek: Vörös Attila)

Csütörtök éjszaka két segélyvonat is Vajtára indult. A dombóvári szerelvény ért előbb a helyszínre, a 116-os Szergej két szerkocsit hozott szakemberekkel, szerszámokkal. Ugyanakkor a székesfehérvári daruszerelvény is elindult, de hogy a megfelelő irányból tudjon emelni, jelentős kerülővel közlekedett. Vajta Fehérvárról épp hatvan kilométer a legrövidebb úton, de a daru Rétszilasról nem a 46-os vonalon, hanem Dombóvár felé ment tovább. Innen az 50-esen Bátaszékre, majd föl a 46-oson Vajtára.

A daruszerelvény Bátaszék mellett robog Vajta felé

A 2106-os Csörgő által továbbított daruvonat hajnal 5 óra előtt ért Bátaszékre, majd gyors fordulás után...fél 9-kor indult tovább. Leváltó mozdonyvezetőre vártak, akit végül személykocsival hoztak Bátaszékre. Már a segélyvonat sem szent, nincs 7/24-es rendelkezésre állás? Mindenesetre nem tűnt sürgősnek a dolog, talán mert már tudták, hogy a dombóvári segélycsapat vissza tudta tenni a sínre az Uzsgyit vasúti daru nélkül is.

Zichyújfalu és Seregélyes között halad hazafelé a szerelvény

Mindenesetre a daruszerelvény elindult Vajta felé, de a pálya felszabadításáig Nagydorogon vesztegelt. Szintén itt fordultak a személyvonatok, amik helyett Bogárdig pótlóbuszok jártak. Dél körül már a hazaút volt a daruvonat feladata, ahogy a menetrend engedte, indult is tovább Sárbogárdnak. Itt újabb érdekes manőver történt: a 45-ös vonal helyett a 40-esen ment tovább Pusztaszabolcsnak. Itt újabb irányváltás következett, talán, hogy irányban legyen a szerelvény majd Fehérváron. Végül a 44-es vonalon Börgöndön át tért haza a szerelvény.

A daru útja (a térkép forrása: Wikipedia)

A vasúti daru összesen 324 kilométert mozgott, jó kör volt, de emelni végül nem kellett vele.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek