Örökre elment a rangidős Ikarus

Ács Attila   ·   2020.03.02. 09:00
BPO-475_kicsi

A néhány héttel ezelőtt forgalomba állított 20 csuklós és 20+1 szóló Mercedes Conecto óhatatlanul a régebbi buszok selejtezését vonta magával, aminek ezúttal a BKV legöregebb busza, a közel harmincnégy éves BPO-475 rendszámú Ikarus 280 is áldozatul esett.

Amint az Omnibusz blog is részletesen megírta, a buszt 1986. október 3-án vette állományba a BKV, az utolsó ráncajtós széria egyik tagjaként. Az eredeti rendszáma BX 59-34 volt, amit egészen 2000. nyaráig viselt, ekkor kapta meg a fent említett BPO-475-ös plakettet. (A többi közlekedési társaság jellemzően a kilencvenes évek elején letudta az átrendszámozást, de a BKV egészen az ezredfordulóig felmentést kapott ezalól.)

2006-ban még <i>csak</i> 20 éves volt, ekkor fotózta Istvánfi Péter. Az oldalsó díszcsíkok illetve az ablakok feletti esőcsatorna itt már nem az eredeti,a miből arra lehet következtetni, hogy legalább egy felújításon már túl volt

A busz élete folyamán valószínűleg több kisebb-nagyobb javításon, felújításon is átesett, de vázcserét soha nem kapott, így nem érheti az a vád, hogy szép-szép ez a krisztusi kor, de többszörösen újjáépítették már. 2014-ben volt a leglátványosabb szépészeti beavatkozás, amikor is a ráncajtóit bolygóajtókra cserélték. Ennek sokan nem értették az okát, de tudni kell, hogy a ráncajtók hajlamosak voltak a rozsdásodásra, rosszabbul szigeteltek, lötyögtek, zörögtek és sokkal régiesebb megjelenést adtak a busznak.

Pózolás a fotósoknak az <i>Óbuda, Bogdáni út</i> végállomáson, utána elindult az utolsó körére (fotó: Ács Attila)

Az öreg Ikarus utolsó munkanapja február 28-án, pénteken volt, amit úgynevezett kétrészes számban a 109-es vonalon dolgozott végig – természetesen hibátlanul. Hála a különböző fórumoknak, illetve Facebook-csoportoknak, már hetekkel ezelőtt lehetett tudni, hogy február végével leteszi a lantot, így a nap folyamán több tucat közlekedésbarát kereste fel az időközben legendássá vált járművet, de a kihelyezett tájékoztató feliratoknak hatására az átlag utasok közül is sokan csináltak róla egy utolsó képet.

A BPO-475 tudomásunk szerint abszolút rekorder, vagyis ilyen hosszú ideig nem vázcserézett busz még soha nem volt folyamatosan forgalomban Budapesten. Bízunk benne, hogy csak a menetrend szerinti forgalomtól búcsúzott el és a jövőben akár a BKV nosztalgiaflottájában, akár valamelyik gyűjtőnél töltheti majd a jól megérdemelt nyugdíjas éveit!

Sokan megörökítették a buszt az utolsó munkanapján, fotósunk, Vörös Attila is. A képre kattintva galéria nyílik!

Mellette emlékezzünk meg azért azokról a buszokról is, amiket szintén február végén törölt a BKV a forgalmi állományból (via HBweb):

  • Ikarus 260: BPI-625, BPO-303, BPI-663
  • Ikarus 280: BPI-193, BPI-805, BPO-809
  • Ikarus 415: BPI-333
  • Ikarus 435: BPI-117, BPI-123, BPI-130, BPI-154, BPI-172, BPI-173, BPI-175
  • Mercedes Citaro CNG: NJV-175, NJV-176, NJV-178
  • Van Hool A300: MCA-012
  • Volvo 7700A: FKU-922

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek