P+Sár

A kilincsprobléma szerencsés megoldása után – igen, meglett a kilincs, január hatodikán, egy hónappal az eredeti eltűnése után ismét új, jóllehet, az eredetihez képest eltérő típusú rézkilincs virított a váróterem baloldali bejárati ajtaján – súlyosabb hiányosságot hozott elő a csapadékban gazdag tél, az előre nem látó tervezés és az autósok kényelemszeretete.

Tervezés közben minden másképpen, elviekben látszik működni. Az emberek többé-kevésbé szabálykövetők, jóhiszeműek, értékelik az újdonságot és vigyáznak rá, ügyelnek az előírásokra, egymásra és tárgyi világuk egységére. És egy P+R-parkolót használni hajlandó autósról már egyébként is minden csudálatos képesség feltételezhető, ha egyszer eljutott arra a szintre, hogy nem a munkahelyéig rongyol a járgányával, hanem körülnéz, mérlegel, elgondol és útja parkolón túl terjedő felét közösségi közlekedéssel teszi meg.

Igen ám, de vannak területi adottságok, amelyek miatt a váci vasútállomás város felőli oldalán épült parkoló beszorul az egykori Senior-ruhagyár és a vágányok közé. Egy útpálya fért ide be és kétoldalán egy-egy sor merőleges parkolóhely. Mindez saccra olyan háromszáz méter hosszan, a parkoló túlsó vége már a Budapest felőli kijárati jelzőkön is túlnyúlik. Autóból vonatra szállni, az igen, de közben több száz métert még gyalogolni is?

Valahogyan ki kellene kerülni a kísértést, hogy „magyaremberezni” kezdjünk, de ekkora disznóól láttán, mint ami itt létrejött, ez lehetetlennek tűnik! Szóval a magyar ember élelmes, észreveszi a kiskapukat, az egyéni előnyhöz juttató réseket, egy olyan tervezési hiányosságot, ami tervezés közben még egyáltalán nem látszott hiányosságnak.

A felvételi épület felőli parkolóvégben előírásosan létesült két akadálymentes parkoló és egy fordulókör, mellette egy gyalogátkelőhely, lesüllyesztett szegéllyel, ahogy az dukál. Itt lehet végre kitörni a szabályozottság, előírásos működés és tervezettség kárhozatos fogságából, befurakodni abba a kis szögletbe, ami a használók kivételével mindenkinek elkerülte a figyelmét, a kocsma és az egykori kazánház romos kerítése melletti ficakba, ahol vagy tíz autó elfér még, közel az állomáshoz, gyaloglást megspórolva.

Természetesen, mint mindennek, ennek is van ára. Burkolat itt nincsen, ez egy senkiföldje, nem tervezési terület, kívül a piros vonalon. Az olvadó hókása és az iszap keveréke kiválóan gyúrható elegyet alkot, és a kerekek gyúrják is rendületlenül. Csúcsidőben homogén, lágy sár borítja a területet, csúcsidőn kívül elválik a sár a víztől, tavacskák rezzenéstelen tükrében nézegetik magukat az iszapszirtek, hogy aztán a következő roham során megint gyúródjanak, keveredjenek. Ránézésre gumicsizma nélkül reménytelen a vállalkozás, a nyíló kocsiajtótól a szilárd burkolatig jutni, ennek ellenére a vadparkolóban ritkán akad szabad hely.

Az entrópia törvényei természetesen itt is működnek, a korábban elszigetelt, elváló részek összekeverednek. Az aszfalton már most is kezd felgyűlni a sár, a rendezetlenség behatol a korábban rendezett területre.

Valószínűleg a véltnél sokkal nagyobb ív feszül valós tárgyi és közlekedéskultúránk, valamint az ideszórt támogatásokból kvázi dán színvonalon megépített létesítményeink színvonala között. Nehéz megfogalmazni, miféle tárgyi világ lenne megfelelő az ilyesfajta használathoz, de talán nem lövünk nagyon mellé a murvás lovaskocsi-várakozóhellyel, virsliablakos proto-Bhv-val és a váltókörzetben szuszogva tolató 342-essel, ami a két és fél óra múlva induló „délelőttit” fogja továbbítani.

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!