Pénteken is fennakadást okoz a havazás a nyugat-európai légiforgalomban

MTI/iho   ·   2018.03.02. 12:17

Az Eurocontrol legfrissebb adatai szerint Amszterdamban, Londonban, Glasgow-ban, Edinburghben, Barcelonában és Genfben is korlátozzák a leszálló gépek forgalmát, ezért késésekre kell számítani ezeken a repülőtereken. A dublini repülőtér üzemeltetője közölte, hogy szombat reggelig a repülőteret lezárták, így egyetlen járatot sem indítanak, vagy fogadnak. Az ír légikikötő már csütörtökön sem nyitott ki. A Ryanair a Twitteren közölte, hogy törölte összes dublini, corki, shannoni, kerry-i és knocki járatát. Az Eurocontrol adatbázisa szerint pénteken délelőtt 245 járat késik Európában fél óránál többet, a késések nyolcvan százaléka időjárási okok miatt alakult ki.

A Budapest Airport járatinformációs rendszere szerint a Ryanair déli, illetve késő esti dublini, valamint a British Airways kora délutáni londoni járatát törölték a légitársaságok, a járatok nem érkeznek meg Budapestre, így vissza sem tudnak majd indulni. Csütörtökön havazás miatt Nyugat-Európában több mint kétezer járatot nem indítottak el.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Személyvonat siklott ki Lengyeltótiban

MÁV/iho   ·   2024.06.18. 10:20

A Desiro három tengellyel lépett ki a sínekről. A Kaposvár–Fonyód vonalon és a Helikon interrégióknál jelentős késéssekkel kell számolni. Az eseményhez a dombóvári segélyvonat vonult ki.

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.