Pénz áll a volánok házához?

iho/közút   ·   2011.10.02. 20:10
ikarus_fooldal

Korábban írtunk már arról, hogy a több éve elhúzódó hitelprogram keretében a hazai Volán társaságok közül húsz a rendelkezésre álló összegből fiatalíthatja meg eszközparkját.

Az öt részből álló, legfrissebb tenderértesítő szerint a Borsod, az Agria, a Hatvani és a Mátra Volán Zrt. juthat hozzá a kedvezményes hitelhez. Az itt szereplő ötödik társaság, a Nógrád Volán egyelőre pénz nélkül marad, ugyanis ehhez a részhez nem nyújtottak be ajánlatot.

Sláger lehet a Volánok körében a Credo midibusza<br>(fotó: Zajácz János)

A majd hárommilliárd forintnyi összegből az említett volánok körülbelül hatvanöt-hetven autóbuszt tudnak majd vásárolni. Ennek az összegnek nemcsak a közlekedési cégek örülhetnek, hanem a gondokkal küzdő hazai autóbuszgyártók is.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Nem tudja, mennyiért veheti igénybe a közösségi közlekedést március 1-jétől? Akkor irány az ujtarifa.hu!

iho/vasút   ·   2024.02.21. 13:00

Tájékoztató weboldalt indított a MÁV–Volán csoport a március 1-jével induló új tarifarendszerről, melyen többek között az új bérletekről és kedvezményekről, a 24 órás napijegyekről, valamint a fővárosi agglomerációt érintő közlekedési változásokról lehet informálódni.