Portefan
Elnézést kérek, hogy a jól ismert Fortepan archívum nevét elferdítettem, de itt (néhány kivételtől eltekintve) a saját felvételeimről lesz szó.
Nem mintha én olyan nagyon jó fotós lennék, és én fényképezném legrégebb óta a magyar vasutat. Ugyanakkor talán nem is kell szégyenkeznem sem. Viszont ma már nehéz követni, ki és mikor, hol készítette a legjobb vonatos képeket: a technikai fejlődés és az internetezés általánossá válása révén ma már tele van a világháló jobbál-jobb vasúti felvételekkel.
Talán a ma oly megszokottnak vélt fővonali, magánvasúti dízelmenetek még tíz év múlva is hétköznapiaknak fognak számítani, de az is lehet, hogy nem! Jó példa erre az Eurocom Traxxszok távozása.
És talán (sőt, remélem!) a szutyok Bhv-s szerelvények tíz év múlva már ki fognak halni a MÁV vonalairól és modernebb – legalább négyetengelyes – vasúti járművek közlekednek majd helyettük. Megjósolni mindezt persze nem lehet, bár egyes tendenciák világosak.
Éppen ezért érdemes a vasutat fotózni, még ha oly megszokott részleteket „veszünk is filmre”. És éppen ezért néha érdemes a régebbi fotóinkat visszanézni!
Az elmúlt huszonöt év termését persze nehéz rövid idő alatt áttekinteni, de mivel márciusban volt tíz éve, hogy megvettem első digitális fényképezőgépemet (egy két-megapixeles Nikon szappantartót, amelyikkel legfeljebb tizenöt másodperces némafilmeket is lehetett készíteni), a napokban áttekintettem a 2002. tavaszán készített felvételeimet.
El kell mondjam, hogy izgalmas idők voltak a korai kétezres évek!
Húsz év stagnálást követően elindult egy járműbeszerzési folyamat, amely – még ha időnként használtan vásárolt kocsik vagy villamosok formájában is – megváltoztatta a magyar vasúti (és városi vasúti) közlekedés összképét.
Ugyanakkor még hétköznapi üzemben közlekedtek a régimódi járművek is, hiszen még csak akkor kerültek forgalomba az első remotorizált dízelmozdonyok. Még egységes vasút képét mutatta a MÁV, nem volt lefejezve, mint ahogy idén lesz öt éve, hogy szétszabdalták. Akkor még nem léteztek a H-MÁV, H-START, H-MAVTR és társaik.
Gondoljuk csak el, mennyit változott a világ egy évtized alatt! Talán ennyi idő nem is volt elég terepasztalunk felépítéséhez! Talán kétszer ilyen hosszú időre vettünk fel lakáshitelt, amelynek havi törlesztése mindennapos rutinunkká vált! Talán még fel sem nőtt a fa a kertben, amelyet ültettünk!
Egyszóval nem tűnik túl soknak ez a tíz év. Persze, aki ma gimnazistaként készít évi többszáz vagy többezer fotót a vonatokról, az tíz éve még csak óvodás vagy kisiskolás volt. A tíz év tehát igenis nagy idő.
De egy vasúti jármű életében mégsem az! A mai vonatokat jellemzően harminc évre tervezik, hogy aztán húsz éves korukban azt mondják rájuk: felújítjuk, így jók lesznek még húsz évig! Aztán negyven évesen egy kis áthuzatolással elvegetálnak még legalább tíz évig.
Most tényleg: kíváncsi vagyok, hogy hány évesen fognak a Tauruszok kiszorulni a forgalomból. Nem is gondolnánk, de a 1047-esek ma már tíz évesek! És több mint tíz éve szaladgálnak Budapesten a hannoveri villamosok. Hirtelen nem is tudom: épül-e már a négyes metró legalább tíz éve???
Ha abból indulunk ki, hogy a Nohabokat 37 éves korukban kivonták a menetrendszerinti forgalomból, de közel ötvenévesen még kővonatokkal közlekednek, akkor talán a Tauruszoknak is van még hátra 30-40 évük. Nem is bírná a MÁV az összes mozdonyát tíz éven belül lecserélni, így biztosak lehetünk benne, hogy évtizedekig lehet még Szergejt, Bobót, Daciát fotózni a magyar vasúton, még ha csak remotorizált formában is.
Ki tudja: talán túlélnek engem a Tauruszok, pedig nem voltam harminc éves, amikor lencsevégre kaptam az elsőt a Keletiben!
Akkor térjünk is hát át az úgynevezett régi felvételeim megtekintésére! A régi persze túlzás, hiszen mindössze tíz éve készítettem őket, ám azóta háromszor munkahelyet, kétszer párt, egyszer lakóhelyet váltottam – és háromszor fényképezőgépet.
A válogatás közben még magam is meglepődtem, hogy van olyan fotóm, nem is egy, amelyek ma már kuriózumnak számítanak! Itt van kezdetnek ez a kettő:
Folytatom!
Kapcsolódó anyagok
