Privát űrvállalkozások fulladhatnak az űrszemétbe?

iho/repülés   ·   2012.01.07. 09:49
Debris-GEO1280_cim

Az űrszemét okozhatja a magánűrhajózás bukását – jósolja szkeptikusan egy amerikai szakértő. A jóslat a lehető legkellemetlenebb időszakban éri a fellendülő új iparágat: első repülésére készül immár saját rakétahajtóművével, saját űrrepülőteréről az első kereskedelmi turistaűrhajó, a SpaceshipTwo, első útjára készül a nemzetközi űrállomásra a privátszféra másik úttörője, a SpaceX teherűrhajója, és bejelentették Paul Allen és Burt Rutan nagyvonalú vállalkozását, a világ legnagyobb repülőgépe segítségével a felső légkörből történő űrrakéta-indítási rendszer, a Stratolauncher tervét.

Veszélyben az első turistaűrhajó? <br>(fotó: Virgin Galactic)

Jason Prechtel, aki ugyan nem kifejezetten űrszakértő, azt írja egy technikai és egyéb újdonságokkal foglalkozó portálon, hogy az űrszemét a következő évek űrtevékenységét alapvetően lelassítja, illetve akadályozza, hiszen a hatalmas mennyiségű apró hulladékon kívül immár több mint húszezer komoly nagyságú olyan törmelék kering a föld körüli térségben, amely egy űreszközzel ütközve súlyos bajokat okoz. Ráadásul a hulladékok egymással történő ütközése állandóan emeli a föld körül keringő veszélyes hulladék mennyiségét.

Prechtel úgy véli, az űrszemét kockázata miatt az űrrepülések engedélyeztetésére jogosult hatóságok fokozott követelményeket kénytelenek állítani az új magánvállalkozásban készülő űreszközök elé, amelyek ezekre az új feltételekre nem biztos, hogy felkészültek, emiatt a vállalkozások nem várt költségnövekedésbe ütköznek, lelassulnak, késnek, csökken a jelentőségük.

A szemét ütközése a szeméttel még több szemetet termel <br>(fotó: NASA)

Ugyanakkor az is elképzelhető, véli kissé cinikusan Prechtel, hogy majd maguk az új magán-űrvállalkozások próbálnak meg megfelelő eszközöket kifejleszteni az űrszemét eltakarítására, de a kozmikus kukák elkészítése is hihetetlenül költséges dolog – írja a szkeptikus szerző.

Kapcsolódó hírek