Repül az első, orosz kompozit-szárnnyal készült MSz-21

iho/repülés   ·   2021.12.29. 15:00
msz21

Hírek szerint ez már egyben az új orosz utasszállító első sorozatpéldánya. Az elmúlt órák híre: az MSz-21-300 megkapta az orosz légügyi hatóság típusalkalmassági engedélyét, a korábbi szárnnyal és a P&W hajtóművekkel.

Kicsit nehéz kibogarászni, de korábban már sikerült: az új orosz utasszállító korábbi példányai is kompozit-szárnnyal készültek, de azok még amerikai eredetű fődarabok voltak, azonban a kereskedelmi szankciók következtében az orosz fél rákényszerült a saját kompozit-technológia bevezetésére, amelynek főszereplője az AeroComposite uljanovszki gyára volt.

(fotók: UAC)

A 73361-es lastromjelet viselő példány az UAC irkutszki repülőteréről két, Oroszország Hőse kitüntetéssel dekorált berepülő pilóta, Roman Taszkajev és Oleg Kononyenko irányításával repülte szűzfelszállását, amint azt ilyenkor szokásos mód fogalmazzák, Taszkajev azt jelentette, hogy a repülés tökéletesen sikerült, a kijelölt feladatokat elvégezték, a repülőgép rendszeri normálisan működtek. Érdekes ugyanakkor, hogy a szokásosokkal ellentétben ez alkalommal nem hozták nyilvánosságra a repülési időt, amiből következtetni lehet arra, hogy nem kellett-e valamiféle bonyodalom miatt megszakítani a tesztet.

Hírek szerint a gép a szárnyak alatt Pratt & Whitney PW1000G hajtóművekkel repült, vagyis a Putyin meghirdette program a teljes egészében orosz gyártmányú repülőgépek dolgában egyelőre két külön példányon mutatkozik meg, az egy évvel ezelőtt először felszállt gépen, amelyen már a PD-14-es orosz hajtóművek voltak, és ezen, az orosz gyártású kompozit-szárnyakkal. Egyébként korábbi információk szerint az első, a légiforgalomnak átadásra kerülő példányokon is még a P&W hajtóművek muzsikálnak majd, mivel az orosz konstrukció még nem kapott végleges hatósági engedélyt, és feltehetően az első forgalomba helyezhető gépek is amerikai meghajtással dolgoznak majd.

Denisz Manturov ipari és kereskedelmi miniszter a maga nyilatkozatában üzent az amerikaiaknak: az első, orosz kompozit-szárnyakkal készült gép repülése bizonyítja, hogy „mindent jól csináltunk, az MSz-21 program folyamatosan és zavartalanul halad előre, a szankciók és a tisztességtelen verseny ellenére”. Ugyanakkor hangsúlyozta az orosz „vákuum-infúziós” technológia fölényét a hagyományos prepreg autokláv gyártási módszerrel szemben, és elmondta, hogy két gépnek már elkészült a kompozit-szárny és egy harmadik szettet most gyártják. Az MSz-21-es sárkánya mindenesetre negyven százalékban kompozitokból készült, és ez a repülőgépeknek ebben a keskenytörzsű középkategóriájában egyedülálló, emelte ki az UAC repülőgépgyártó részlege, a Rosztek elnöke, Szergej Csemezov. A kompozitok használata erős, de a fémnél könnyebb szerkezetet jelent, ami fontos tényezője, hogy a kabinelrendezéstől függően 163–211 utast szállító gép elérje a vevőknek ígért paramétereket.

2022 második felére teszi a tárcavezető az orosz kompozit-szárnyaknak megfelelő típusengedély kiadását, az első szériagép átadása 2022 szeptemberében várható a Rosszija légitársaságnak. A típust a jelenlegi középhatótávolságú keskenytörzsű utasszállítók, a Boeing B-737 és az Airbus A320 gépcsaládok orosz konkurenciájaként emlegetik a nyilatkozatokban, de az összesen 175 példányos rendelési listán (plusz 15 opciós lekötés) elsősorban változatlanul az orosz légitársaságok 150 gépes igénye szerepel főhelyen.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

ITA helyett megint Alitalia?

iho/repülés   ·   2022.01.24. 09:00

Az arculatot a cég tavaly megvette, de az Unió az állami beavatkozást ahhoz kötötte, hogy az új cég ne legyen a régi... Tárgyalások a Lufthansa csoporttal a légitársaság negyven százalékáról.