Repülőgép született! Levegőben az új magyar konstrukció, a GENPRO

iho   ·   2016.08.08. 13:45
cim

(fotók: Genevation)

Sikeresen végrehajtotta első felszállásait a Genevation Aircraft Kft. fejlesztésében készült, unlimited kategóriájú magyar műrepülőgép. Mint ahogy azt korábbi interjúnkban jeleztük, a GENPRO első repülései Szegeden történtek, a berepülési program ezután Jakabszálláson zajlik tovább, ahol a cég központja és gyártelepe is található. A felszállásokat Rohács Tamás berepülő pilóta hajtotta végre, a földről pedig a cég egyik egyik alapítója, a GENPRO tervezője, Farkas Csaba vezényelte le a repüléseket.

A GENPRO első felszállást 20 csomóig kissebességű, 50 csomóig a nagysebességű gurulópróbák előzték meg. Ezek során már érzékelhető volt néhány fontos jellemzője a gépnek: iránystabilitás, jó kormányozhatóság, jól működő fékek. Meglepően hatásos az oldalkormány, kis sebességnél is lehet vele irányítani a gépet, gyakorlatilag fékezés nélkül. Külön jelentősége van annak, hogy noha a gép farokkerekes, nagyon jó a kilátás a kabinból, köszönhetően a sokféleképp beállítható ülésnek és a nagy kabintetőnek. Nagyobb sebességnél volt érzékelhető, mennyire jól dolgozik a magassági és a csűrő is.

Az első felszállások során a GENPRO általános vezethetőségét, repülőképességét kellett ellenőrizni. Rohács Tamás szerint a legelső pillanatokban is gond nélkül volt tartható a 80 csomós emelkedési sebesség, a kormányok harmonikusan dolgoznak mindegyik tengely körül. Már az emelkedés első szakaszában érzékelhető volt a gép megfelelő hossz-stabilitása. Az első fordulóban tapasztalható volt az is, mennyire jók a gép fordulótulajdonságai.

A pilóta hosszúra vette az első  megközelítést, hogy legyen idő rendezni a sebességet, majd következett az ugyancsak szépen sikerült hárompontos földet érés. Rohács Tamás szerint a GENPRO annyira szépen „odanyalja magát”, hogy szinte csak a gázt kell elvenni a megfelelő pillanatban és a gép a bejövetelnél beállított helyzetében simán leteszi magát.

Az első felszállások után minden alkalommal rendkívül sok mindent kell ellenőrizni a gépen, ezért ezek a repülések általában csak tizenöt percig tartottak. A következőkben ellenőrizni kell a hengerfej- illetve olajhűtést. A szegedi felszállások során tisztázódott, hogy a repülési tulajdonságai alapvetően rendben vannak.

A továbbiakban a műszaki csoport úgy döntött, hogy a vállalat másik berepülő pilótája az unlimited műrepülés összetett világbajnoka, François Le Vot is a szegedi repülőtéren fogja első felszállását végrehajtani a GENPRO-val, majd ezt követően a további próbák már Jakabszálláson zajlanak.

Eddig közel egy órát repült a gép, és még húsz órát tölt a GENPRO „talpon”, eközben tovább kell ellenőrizni a kormányozhatóságot és közben egyre bővíteni az úgynevezett flight envelope-ot, vagyis a repülhetőség paramétereit, hiszen eddig a gép csak 109 csomóval és +/-3 g-vel repülhetett.

A berepülés ilyen korai szakaszában még nem lehet hosszú távú következtetéseket levonni, de ami a lényeg: az eddigi felszállások során semmiféle olyan hiba vagy tulajdonság nem került elő, ami lassítaná a program szerinti további munkát. Rohács Tamás az iho/repülés kérdésére külön kiemelte a remek együttműködést a repüléseket koordináló Farkas Csabával és a cég többi vezetőjével és szakemberével.

Az pedig ugyancsak fontos volt, hogy a szegediek tökéletes körülményeket biztosítottak a szűzfelszálláshoz, nem volt más gép a légtérben, nem volt más a frekvencián, minden megvolt, ami a berepülés nyugodt végrehajtásához kellett.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Mentés

Kapcsolódó hírek