Repülős börze ismét, némi repüléssel!

Márványi Péter   ·   2017.04.21. 16:15
cim

Képeink a tavaly őszi börzén készültek

Nem egyszerűen ígéret kérdése: az első repülős börze sikere világossá tette, hogy meg kell szervezni a másodikat. És, ahogy az ötletgazda Csík Jenő tavaly ősszel jelezte, most szombaton meg is lesz a következő, és ha minden jól alakul, az időjárás sem lesz katasztrófa-jellegű.

A szervezésben részt vevők nem is attól tartottak, hogy ha továbbra is a tél veszi vissza a hatalmat, nem lesz hová mennie az árusoknak: ezt meg lehet oldani, akár nem is egy, hanem két hangár előtere is befogadhatja az asztalokat, ha szükséges. A nagy kérdés természetesen sokkal inkább az, hogy a zord külvilág nem riasztja-e el a látogatókat – nos, a jelek szerint a szombati börze reggel kilenc és délután fél négy között épp alkalmas lesz arra, hogy az ember megízlelje a visszatérő tavaszt.

Ez remélhetőleg esély a repülésre is, egy repülőtéren ez sosem árt, de már tavaly is tapasztalhattuk, mennyire pezsdítő és mennyire javítja a közérzetet, hogy a kiállított tárgyak és a sátorok mögött ott zúg Farkashegy szokott hétvégi élete, ráadásul aki repülőgéppel látogat a börzére, annak nem kell leszállási illetéket fizetnie, ami pedig a repülésimádó egyszerű földi halandókat illeti, az autóval való parkolás is ingyenes, sőt, az eladóknak, csereberélőknek helypénzt sem kell fizetniük.

A felhozatal Csík Jenő szerint még komolyabb lesz, mint ősszel: könyvek, repülős relikviák, komoly műszerek, művészeti alkotások, és netán még pilótáknak való ruhadarabok is lesznek az asztalokon, de amint ezt már az első börze idején tapasztalhattuk, nem is annyira a milliókban azért nem annyira mérhető forgalom a legfontosabb, hanem egy újabb találkozási lehetőség a repülést szerető emberek mindenféle megjelenési formája számára, az egyszerű „hiénától” kezdve a profi égenjárókig. És csak remélhetjük, hogy közben megjelennek a tavalyihoz hasonló módon a repülőmodellezők is, akik annyira kellemesen megleptek minket méretes Po-2-esükkel.

Irány tehát szombaton Farkashegy. A központ a BHG-hangár. El ne felejtsem, a szervezők tavaly azt ígérték, hogy ha valaki eléggé fellelkesül a börzén látottaktól, és szeretne egy kis felhőszagot érezni, lesz lehetőség arra is  (bár feltehetően ezért persze fizetni is kell): információink szerint a fahegyi klubok, limitált számban, de erre is készen állnak, vitorlázógépekkel ráadásul, és a vitorlázás mégiscsak az egyik, ha nem a legszebb formája a repülésnek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek