Kiégett a visszapattanó cargogép - videóval
A jelentés szerint a Franfurtból Rijádba érkező D-ALCQ lajstromjelű Boeing MD-11F típusú repülőgép fedélzetén két fős személyzet volt, a gépet a leszállásnál az első tiszt irányította. A gépet radarvektorok megadásával irányították a 33L pályára, ahol normál ILS-leszállást hajtott végre a géppel az első tiszt. A gép tömegének, a külső környezeti tényezőknek (39 Celsius-fok árnyékban, szélirány 15-25 a pályairányon) megfelelően 158 mérföldes leszállási sebességet állítottak be a repülőgépen. A gép a megközelítés és a leszállás közben szinte végig az előírásoknak megfelelően repült, a siklópálya közepén. A gép 25 másodperccel a földet érés előtt egy kicsit megsüllyedt, az ILS-műszer szerint fél pontnyit az ideális siklópálya alá került. Ekkor a gép föld feletti sebessége 160 és 170 mérföld között ingadozott. Az MD-11F 20 másodperccel a leszállás előtt gyorsulni kezdett, így a földet érés pillanatában már 176 mérföldes sebességgel repült.
A gépet irányító első tiszt 1,7-2 másodperccel a földet érés előtt, 23-31 láb repülési magasságban kezdte el kilebegtetni a gépet. A főfutó a pályaküszöbtől 945 lábra érte el először a betont, percenkénti 780 lábas süllyedéssel, 2,1 G-s gyorsulást produkálva. Ez még a normál üzemen belül volt.
A nagy mozgási energiával rendelkező gép 4 láb magasságra visszapattant a pályáról. Ekkor már az áramlásrontó lapok (spoilerek) a főfutók kerekeinek felpörgését érzékelve 30 fokos szögben álltak. A kapitány ekkor előre nyomta a kormányoszlopot, így a gép másodszor is talajt ért, a fő- és az orrfutókon egyszerre. A gép 660 láb süllyedéssel, 3 G-s túlterheléssel szállt le a pályára. A gépen a földet érés előtti másodpercben mindkét pilóta maga felé húzta a kormányt, így a második földetérésnél a gép bólintási szöge 14 fokkal felfelé volt. Az áramlásrontó lapok maximális, 60 fokos szögben álltak, amikor a leszálláskor az orrfutó szárának összenyomódásának megfelelően.
A gép második alkalommal már 12 láb magasra pattant vissza. A kapitány ekkor teljesen, ütközésig előre nyomta a kormányoszlopot, s a gép kormányfelületei ennek megfelelően működtek. A harmadik, egyben utolsó földet érés előtt a két pilóta maga felé húzta a kormányoszlopot. Ennek megfelelően a gép orra elkezdett felfelé emelkedni, de végül mégis az orrfutó ért le először. Ekkor a gép percenkénti 1020 lábas süllyedéssel csapódott a betonnak, 4,4 G-s túlterheléssel. Ezt már a gép szerkezete nem bírta el: a szárny előtt letört a géptörzs első része és a repülőgép kigyulladt. Az MD-11F elhagyta a pályát, az orrfutó kitört, s az égő roncsok a pályaküszöbtől 8800 lábra, a pálya középvonalától 300 lábra balra álltak meg. A két pilóta az üzemanyag-rendszer leállítása után a bal első ajtón, vészcsúszdán hagyta el a gép maradványait.
A szaúdi hatóságok szerint a gépen a pilóták nem figyeltek fel a nagy süllyedési sebességre a földet érés előtt. Későn kezdte meg az első tiszt a kilebegtetést, majd nem reagáltak az első felpattanásra sem megfelelően, túlságosan nagy erejű kormánymozdulatokkal próbálták a gépet irányítani. Ez okozta a második, majd a végzetes harmadik visszapattanást.