Románia Black Hawk helikoptereket vásárol

iho/repülés   ·   2021.11.11. 09:00
Clipboard01

Nem a katonák, hanem a belügy, a katasztrófavédelem kapja a gépeket. Az Airbus Helicopters H215-ös ajánlata túl drága volt, a Leonardo hiába óvott.

Lengyelországban gyártott amerikai forgószárnyasok beszerzéséről döntött Bukarest, közelebbről nem a honvédelmi, hanem a belügyminisztérium. A gépeket a Lockheed Sikorsky PZL Mielec gyára készíti el, annak a tendernek a végeredményeként, amelyet tavaly írt ki a tárca, és amelyről már szeptemberben lehetett tudni, hogy ez az ajánlat nyerte el, de a három pályázó egyike óvott: a belügyminiszter bejelentése ennek az óvásnak az elutasítását jelenti.

(fotók: PZL MIelec)

A továbbiakban először négy, majd maximum összesen tizenkét gép leszállításáról van szó, amelyek a romániai készenléti szolgálat, a SMURD kötelékében repülnek. Az első négy példány alkalmas lesz tengeri bevetésekre, vagyis parti őrség típusú feladatokra, a többi nyolcat elsősorban szárazföldi szolgálatra szánják. A gépek sebesült- illetve betegszállító, kutató-mentő és tűzoltó szerepkörben is alkalmazhatók.

A szerződés teljes összege 272,86 millió euró. A jelentkezők közül a Leonardo, amely egyébként az óvást korábban benyújtotta, 26,05 millió euróért kínálta a tengeri szolgálatra felkészített gépeket, 24,35 millióért a többfunkciós szárazföldi változatokat. Az Airbus Helicopters Romania a Magyarország által megrendelt H215-ösökhoz hasonló helikopterekért példányonként csaknem 33, illetve 32 milliót kért, és mivel ez jóval magasabb beszerzési ár volt, összesen csak nyolc gépett kínált, hogy beleférjen a tender megszabta keretbe. Mindehhez képest kapta a lengyelországi gyártótól a győztes ajánlatot a bíráló csapat mindkét változatra 22,77 millióért.

A gépek beszerzése egyébként uniós támogatással történik, ehhez képest is érdekes, hogy az Airbus nem tudott győzni, de kétségtelen, hogy a gépeit jóval drágábban ajánlotta, mint az amerikai-lengyel cég. Pedig az Airbus típusának elődei korábban igen fontos szerepet töltöttek be a román aviatikában: a román, bizonyos szempontokból különutas külpolitika a Ceausescu-időszakban volt képes francia Gazelle majd Puma-helikopterek gyártási lehetőségéhez juttatni az országot. A Brassóban elkészült Puma forgószárnyasok közül több most is repül a román hadsereg kötelékében, későbbiekben itt, Vidombákon létesült karbantartó-üzemeltető központ, például a RAF gépeit is itt újították fel.

2015-ben az Airbus Helicopters és a bukaresti kormány ünnepélyes alapkőletételt tartott és megkezdődött egy vadonatúj gyártóközpont építése, amely a tervek szerint először tizenhat H215M típusú közepes szállítógépet kellett volna, hogy leszállítson a román félnek, majd következett volna az exportra termelés, a típus gyártását tehát az AH feltehetően ide szervezte volna ki. A bukaresti kormány azonban valamilyen oknál fogva késlekedett a megrendeléssel, ezek után 2019-ben már arról adtunk hírt, hogy nemcsak hogy nem fejeződött be a gyár építése, de az Airbus Helicopters az egész beruházást „más országba” helyezi át. Akkor úgy tűnt, Kína lenne erre a jelölt, de közben az ázsiai szuperhatalom és Európa között óvatosan fogalmazva meglehetősen összekuszálódtak a kapcsolatok, bár például az A320-as gépcsalád gyártása tovább zajlik Sanghajban.

De közben az Airbus Helicopters a magyar-román határtól nem messze, Gyulán kezdett komoly beszállítói központ létesítésébe. Igaz, itteni teljes összeszerelésről egyelőre nincs szó a tervekben, de nemrég a gyulai központ részvételéről beszéltek egy új európai helikoptercsalád fejlesztésében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek