Románia Brüsszel támogatását kéri

MTI   ·   2012.03.15. 18:29

A minisztérium közleménye szerint a román tárcavezető Siim Kallas közlekedési biztossal folytatott megbeszélést Brüsszelben, a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) újratárgyalásáról.

A közlemény szerint Nazare megerősítette, Románia számára nagy jelentőséggel bír, hogy a Bors–Zilah (Zalau)–Aranyosgyéres (Campia Turzii)–Marosvásárhely (Targu Mures)–Jászvásár (Iasi) nyomvonalon haladó autópálya – a dél-erdélyi autópályához hasonlóan – európai korridor legyen. A miniszter szerint az észak-erdélyi közlekedési folyosó háromszáz kilométerrel lerövidítené a Kelet- és Nyugat-Románia közötti összeköttetést, és összekapcsolná Budapestet a Moldovai Köztársasággal.

Az észak-erdélyi autópálya részét képző Bors és Marosvásárhely közötti nyovonalnak eddig csak egyetlen szakasza épült meg, miután a román kormány előnytelen szerződést kötött 2003-ban az amerikai Bechtellel. A szerződést 2011-ben újratárgyalta Bukarest és a vállalat, így az amerikaiak lemondtak az autópálya mintegy háromnegyedének kivitelezéséről.

A Bihar megyei Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) és a Marosvásárhely közötti szakasz az újratárgyalás következtében anyagi forrás híján maradt, akárcsak a Marosvásárhely és Brassó (Brasov) közötti útvonal. A Marosvásárhely és a kelet-romániai Jászvásár között a román kormány korábban gyorsforgalmi utat tervezett, de az sem valósult meg.

Az Európai Unió csak a negyedik európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó dél-erdélyi autópálya megépítését finanszírozza. Az észak-erdélyi autópályát így kizárólag román költségvetési forrásokból kellene megépíteni.

Kapcsolódó hírek