Sanghaji baleset: emberi mulasztás

MTI   ·   2011.10.06. 18:31
A megbüntetettek között van a 10-es metróvonal üzemeltetést ellenőrző központjának vezető diszpécsere, akit leváltottak, továbbá az üzemeltetésben és az áramellátás biztosításában dolgozó 11 különböző beosztású munkatárs. Egy részüket elmozdították a posztjukról, másokat lefokoztak.

A baleset egy állomás jelzőrendszerének meghibásodása miatt következett be, s ez indította el azt a folyamatot, aminek következtében két szerelvény ütközött. A több mint 290 sérültből 70 ember még mindig kórházi kezelésre szorul. Korábbi jelentések szerint majdnem húsz ember szenvedett súlyos sérüléseket.

A hibát az áramellátás hiánya idézte elő, amit követően az ügyeletesek egy sor hibás utasítást adtak. Végül ez vezetett a vonatok ütközéséhez.

A történtek felháborították a kínai közvéleményt, különösen, hogy alig két hónappal korábban két nagy sebességű vonat ütközött ugyancsak hibás jelzőberendezések miatt. A kínai médiában és az internetes online fórumokon a felelősök megállapítását és számonkérését követelték, a sanghaji metrót üzemeltető cég pedig azonnal közleményt adott ki, amiben a cég „fekete napjának” nevezte szeptember 27-ét, s „a nyomozás eredményétől függetlenül” bocsánatot kért az utasoktól.


Kapcsolódó hírek