Seremetyevó: sok halott, egyre több kérdőjel

iho/repülés   ·   2019.05.06. 10:40
400px_aeroflot_szuhoj_moszkva

Mint azt az Aeroflot weblapján is ma reggel nyilvánosságra hozták, a hetvenkét utasból és a hatfőnyi személyzetből csak harminchárman élték túl a katasztrófát, öten közülük megsérültek. A nyugati szokásoktól eltérően a túlélők névsorát is közölték. Mint ismeretes, az orosz Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma az esemény után sokáig azt közölte: mindenki túlélte a leszállást.

A katasztrófa során negyvenegyen haltak meg

Az egyre újabb és újabb, az interneten publikált videofelvételek szerint a repülőgép földet éréskor még nem égett. A Superjet nagy sebességgel közelítette meg a moszkvai Seremetyevó repülőtér 24-es bal pályáját, annak ellenére, hogy a kiégett gép szárnyán a féklapok részben kibocsátott helyzetben láthatóak. A nagy mozgási energia és a kilebegtetés nélküli, meredeknek tűnő süllyedésnek köszönhetően a gép visszapattant a betonról, majd rövid repülést követően keményen a talajnak csapódik, s ekkor törnek ki a főfutóművek, illetve sérülnek meg az üzemanyag-tartályok. Ezt a gép azonnali kigyulladása követi, s így a gép már nagy lángokkal égve áll meg balra, a pálya melletti füves területre kicsúszva.

A fényképek szerint a gép hátsó része szinte teljesen elégett. A hírek szerint a legtöbb áldozatot is itt találták meg, akik azonosításához DNS-mintákra lesz szükség. A katasztrófa vizsgálatát az orosz állami légügyi bizottság, a MAK végzi. A MAK bejelentése szerint megvan mind a két, fedélzeti hang- és adatrögzítő doboz.

A Szuhoj Superjet a földet éréskor visszapattant a futópályáról, majd elemelkedést követően keményen a talajba csapódott és kigyulladt (fotó: Daily Mail)

A géppel kapcsolatban több, meg nem erősített híradás is villámcsapást emleget, melynek eredményeként a gép számos fedélzeti rendszere tönkrement, így a rádió és a robotpilóta is, s a kormányszervek is a lehető legalapszintű (direct law) üzemmódban váltottak át. Megjegyzendő, hogy az utasszállító repülőgépek elméletileg „villámállóak”, azaz a gép külsején tervezett módon lehet elvezetni a beérkezett, tetemes nagyságú elektromos energiát, megóvva a gép rendszereit és épségét. A gép személyzete ugyanakkor nem engedte ki a vészhelyzetben használatos, áramtermelésre használt mini szélturbinát (Ram Air Turbine, RAT). Ezt azt jelentheti, hogy a gép elektromos energiaellátása nem szűnt meg a vészhelyzet során.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek