Škoda-gondok Miskolcon

iho/vasút   ·   2011.12.27. 10:35

A legdrágább ajánlatot adta, a nyertes típus még nem létezik, mégis a Ganz-Škoda tűnik befutónak a miskolci Zöld Nyíl projekt járműbeszerzésén. A kocsik ára drága, ám a karbantartásé több vélemény szerint nevetségesen alacsony. Az origo.hu kérdéseire érdemben sem Kriza Ákos, a város polgármestere, sem pedig az MVK Zrt. illetékesei nem válaszoltak, a portál információi szerint a közbeszerzési szakértői vélemény jogszerűtlennek és szakszerűtlennek minősítette a Ganz-Škoda győzelmét. Független mérnökök kifogásolják, hogy a karbantartás bizonyos elemei (fékbetétek cseréje, kerékprofil-szabályozás) nem szerepelnek az ajánlatban, emiatt úgy vélik, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt a meghozott döntés nem áll meg. A pályázaton megajánlott árak szerint az AnsaldoBreda villamosonkénti 170 eurós karbantartási költségével szemben a Ganz-Škoda mindössze 69 eurós ajánlatával nyert – a végösszeg azonban 61,5 millió euró, az olasz cég 60,7 milliós ajánlatával szemben.

Miskolcot szorítja az idő, ugyanis az uniós költségvetési ciklus 2013-ban ér véget, ami azt jelenti, hogy legkésőbb 2014 végéig forgalomba kell állni az új villamosoknak. A győztes típushoz hasonló Škoda X53 villamos Brnóban közlekedik ugyan, ám a pályázatra beadott kocsi gyakorlatilag nem létezik. A borsodi megyeszékhely az uniós támogatást is elveszítheti, amennyiben nem sikerül végső győztest hirdetni a villamostenderen.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Harminckettő az ötvenegyből

BKK/iho   ·   2026.04.09. 12:00

Újabb CAF-fal bővült a budapesti villamosflotta. A 2288-as pályaszámú jármű a műszaki vizsgálatok, az ajtók alapos ellenőrzése, valamint az előírt próbafutások teljesítését követően kezdhette meg a munkát.

Vasút Városi vasút

Újabb nagy kötöttpályás fejlesztéseket készít elő a BKK

BKK/iho   ·   2026.04.07. 15:00

A Budafoki úti villamos, a Pacsirtamező utcai villamos, valamint az M1-es metró korszerűsítésének és meghosszabbításának célja, hogy Budapest közösségi közlekedése a város fenntartható fejlődését szolgálva időben és kényelemben is versenyképes alternatívát nyújtson az egyéni gépjármű-közlekedéshez képest.