Škoda-hajtás a kínai metróban

Molnár András   ·   2012.03.18. 19:00
2008061702302178

A szállítandó B2 jelű járművekbe a Škoda Electric által gyártott hajtásláncot építik, így bár a cseheknek nincs közvetlen részesedésük a nyertes konzorciumban, a 23, egyenként ötkocsis szerelvény hajtáslánca egy ideig ellátja őket munkával.

A CSR által tervezett B2 szerelvényt a konzorcium már több metróvonalon is sikerrel pályáztatta</br>(kép: Midas Holding)

A konzorcium két fő részvényese a sokat emlegetett kínai vasúti járműgyártó CSR és a szingapúri Midas Holding, az alumíniumötvözetek specialistája. A szerződés összértéke közel 530 millió jüan, vagyis mintegy 18,5 milliárd forint. A vonatokat 2013 májusa és 2014 márciusa között szállítják.

A teljes hálózat gyakorlatilag az egész várost kiszolgálja, a négyes vonalon máris terveznek egy délnyugati irányú bővítést</br>(forrás: YYK, Wikipédia)

Tekintsük át egy pillanatra a tervezett szucsoui metróhálózatot: a négy vonalból egyelőre egy sem üzemel, bár a 2007 vége óta épülő elsőt még idén megnyithatják, az első 21 kocsi még december végén megérkezett. A második, most érintett vonal 2009 karácsonya óta épül, a Peking–Sanghaj nagysebességű vasútvonal szucsoui állomásától indul déli irányban, a város déli külső körgyűrűjéig. Az eredeti tervek szerint legalább részlegesen ez a vonal is megnyitott volna még az idei év folyamán, de jelen állás szerint a nyitás mintegy két évet csúszik.

Vágányfektetés az egyes vonalon, a vidámparknál</br>(fotó: YYK, Wikipédia)

Az idei év nemcsak megnyitások, hanem a munkálatok szempontjából is fontos lesz a metróhálózatnak: mind a hármas, mind a négyes vonalat idén kezdik építeni, és ha menetrend szerint haladnak, három vagy négy év múlva üzemelni is fognak. Ez azt jelenti, hogy nyolc-kilenc év alatt a kínai város kiépít és üzembe helyez mintegy 140 kilométernyi metróvonalat. A hazai tapasztalatok fényében szédületes belegondolni.

Kapcsolódó hírek