Spaceshiptwo: ismét versenyben az űrturizmusért!

iho   ·   2016.02.20. 08:45
cim

Roll-out Bransonnal

Tizenhat hónappal a tesztrepülés katasztrófája után elkészült a Virgin Galactic új űrrepülőgépe, a SpaceShipTwo második példánya, amellyel a cég újrakezdheti majd a próbákat és – egyelőre konkrét időpont ezügyben nem hangzott el – elsőként vihet majd két pilótát és hat, nem űrhajós űrturistát, ha percekre is, de 100 kilométernél nagyobb magasságba, ami már valóban az űr, és ahol a Föld látványa mellett az utasok megízlelhetik a súlytalanság állapotát is.

Mint arról akkor többször beszámoltunk, a jármű előző példányát 2014. október 31-én érte baleset, ami a gép lezuhanását és az egyik berepülőpilóta halálát okozta. Eleinte azt hitték, a rakétahajtómű robbant fel, később kiderült, a gép úgynevezett feathering-rendszere aktiválódott rosszkor, a repülés egészen más szakaszában, mint amikor kellett volna.

Fantáziakép: a működő feather-rendszer, felhajtott farokrész

A gépet egy négyhajtóműves hordozó, a WhiteKnightTwo viszi, ikertörzsei között a szárnyközépre függesztve, tizenöt és fél kilométer magasba, ahol a SpacesShipTwo leválik róla, és beindítja a saját rakétahajtóművét, ennek révén emelkedik fel ballisztikus pályán az űr határán túlra. A feathering-rendszer a visszatéréskor kell, hogy működjön, vagyis a gép két faroktartója a rászerelt vezérsíkokkal felemelkedik, és egyfajta fékező, stabilizáló és kormányzó szerkezetként teszi lehetővé a gép irányítását, körülbelül 22 kilométer magasságig, amikoris a farokrész visszazár, és a gép innen siklásban és hagyományos kormányzással csökkenti a magasságát, majd száll le az űrrepülőtér pályájára.

Az előző gép felszállás előtt a WhiteKnightTwo hordozóra függesztve...

A katasztrófát az okozta, hogy a gép egyik, a balesetben elhunyt pilótája, máig kiderítetlen okból, a rendszert nem a visszatéréskor, nagy magasságban, ritka légkörben, hanem az emelkedés első szakaszában, a rakétahajtómű indítása után kilenc másodperccel, jelzés vagy figyelmeztetés nélkül kapcsolta unlock-állásba. Vagyis megszüntette a blokkolását, emiatt a farokrész kimozdulhatott a zárt helyzetéből, viszont így a sűrűbb légkörben és a növekvő sebesség mellett a gép szerkezete nem bírta a túlterhelést és eltört. A gép konstruktőre, Burt Rutan, és cége, a Scaled Composites kénytelen volt elismerni, hogy ilyen típusú pilótahibára nem voltak felkészülve, ez ellen nem terveztek védelmet.

Amint azt a Virgin Galactic is fontosnak tartotta kimondani: a második SpcaeShipTwo építésekor figyelembe vették az első gép által lerepült 55 teszt tapasztalatait éppúgy, mint magának a katasztrófának a tanulságait. A most bemutatott új gépen az előzőhöz képest az egyik legfontosabb változás természetesen az ilyen típusú baleset elleni védelem volt, mind komputeres-szoftveres, mind mechanikai oldalról.

...hajtóművel emelkedve az űr határa felé...

Az elpusztult VSS Enterprise helyére lépő VSS Unity rakétarepülő amúgy külső kialakításában nem különbözik az elődjétől, viszont megerősítették az automata rendszereit, megváltoztatták a hajtómű üzemanyagát, miközben sikerült csökkenteni a hajtómű működését kísérő túl nagy vibrációt.

A roll-out ünnepségen a Mojave űrrepülőtér hangárjában a gép Stephen Hawking professzortól kapta a Unity nevet, a világhírű tudós kifejtette: az űrhajózás az a tevékenység, ami ma is egyesíteni képes nemzeteket, országokat. A Virgin Galactic alapítója, Sir Richard Branson egyedül neki ajánlott fel ingyenjegyet az első repülések egyikére: a professzor jelezte, reményei szerint a gép üzembe állítása egy új űrkorszak kezdete lesz, amúgy a maga részéről állapota ellenére kész a repülésre. A cég adatai szerint egyébként már több mint hétszázan fizettek be a 250 ezer dolláros utazásra.

...és amint siklásban megközelítve a leszállópályát

Amire egyébként persze még bőven várni kell, először is tesztelni kell mindent, ami a gépen új és eltérő, a korábbihoz képest: először a hordozóval együtt száll majd fel és le a gép, aztán következnek az első leválások és a húsz kilométeres magasságból indított önálló siklópróbák, majd az első, bekapcsolt hajtóművel történő repülések, fokozatosan emelve a magasságot egészen az űr határán túlra. További fontos hírek: megkezdődött a harmadik, vagyis az elpusztult példány nélkül számolva a második gép építése, és Branson nem tett le a következő nagy tervéről, az űrszállodáról sem.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek