Súlyos hajtóműhiba után sikeres kényszerleszállás

iho   ·   2016.08.27. 23:14
southwest_cim
Utazómagasságra való emelkedés közben robbanásszerű jelenség történt a Southwest Airlines egyik Boeing 737-700-asának bal hajtóművében. A gép a New Orleans-Orlando járatot teljesítette, és épp elhagyta a 310-es repülési szintet, amikor erős zajt hallották az utasok és némi füstszag is érezhető volt a kabinban.

Az utastérből készült felvételek tanúsága szerint a CFM56-7B24-es hajtómű a beömlő körüli burkolatot vesztette el, amögött azonban a jelek szerint az elülső ventilátor-fokozat megmaradt. Viszont a szétrepülő alkatrészek dehermetizációt okoztak.

(fotó: Jeremy Martin)

A személyzet azonnal süllyedésbe kezdett, először FL240-re majd 10 ezer lábra, azaz háromezer méter körüli magasságra. Majd az incidens után kevesebb mint húsz perccel eseménymentes leszállást hajtott végre Pensacolában. A 99 utasnak és az ötfőnyi személyzetnek nem esett baja.

Landolás után a gépen további sérüléseket észleltek a balszárny belépőélén a hajtómű és a törzs között, de maga a törzs is megrongálódott.

Az NTSB vizsgálata megindult a munkába beapcsolódott a légitársaságon kívül a Boeing és a General Electric is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek