Szárnyaszegett Jumbo, még mindig Johannesburgban

iho   ·   2014.02.07. 19:00
cim2

Mint arról akkor beszámoltunk, karácsony előtt történt a szokatlan baleset, egy repülőgép ütközése egy épülettel. A brit légitársaság 747-400-asa felszállásra gurult, hogy 182 utassal a fedélzetén Londonba repüljön, amikor a gép jobb szárnya elakadt egy repülőtéri épületben. Szerencsére senki nem sérült meg, de a gép azóta is az OR Tambo International repülőtéren vesztegel.

Noha a dél-afrikai hatóságok még vizsgálják a történteket, az egészen biztos, hogy a gép pilótái valamiképpen eltévesztették az irányt, ami a 03-as pálya küszöbe felé vezetett volna, letértek róla egy olyan gurulóútra, amelyen csak kisgépek tudtak volna mozogni akadálymentesen. A Jumbo 65 méteres szárnyának jobb törővége méterekre behatolt a téglaépület felső szintjébe, a reptéri hatóságok megfogalmazása szerint kettéleszelte a házat a tető alatt. Maga a szárny pedig a külső hajtóműtől kifelé ugyancsak súlyosan megrongálódott.

A British Airways egyik vezetője most azt nyilatkozta, hogy egyelőre továbbra sem döntöttek a gép sorsáról, arról, hogy megjavítják-e, vagy kivonják a forgalomból.

A Flightglobal adatbázisa szerint a G-BNLL lajstromjelű 747-es 1990-ben készült, és a British Airways ebben az évben a flottafrissítés jegyében hat ilyen gépet tervezett lecserélni, logikus megoldás lenne tehát, hogy az igen költséges javítás helyett ez a példány legyen az egyike azoknak, amelyektől a légitársaság az A380-asok beérkezésével párhuzamosan elbúcsúzik.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek