Százezredik Aeropark-látogató: már most pipa!

iho/repülés   ·   2023.11.16. 08:55
01_aeropark_2023_100ezer

A ferihegyi kiállítóhely népszerűsége évről évre növekszik, 2023-ban is több látványossággal bővült a repülőmúzeum.

Míg tavaly csak az év utolsó napjaiban, addig idén már novemberben köszönthette a százezredik látogatóját az Aeropark, ami a pandémia előtti időszakban évi 70 ezer vendéget fogadott. Ebben az évben egy pályaorientációs programra és reptérlátogatásra érkező, hatodik osztályos iskoláscsoportnál lépte át a számláló a mérföldkőnek számító értéket. A repülőmúzeum egyre több érdeklődőt vonz. Novemberre megdőlt egy másik rekord is: az Aeropark túravezetői idén eddig több mint ezer csoportot kalauzoltak a Liszt Ferenc Nemzetközit Repülőtér kulisszái mögött, közel 30 ezer látogatónak mutatva be a ferihegyi légikikötő titkait az autóbuszos reptérlátogatásokon.

(fotók: LKK)

Mint minden évben, 2023-ban is több újdonsággal bővült a múzeum látnivalóinak sora. Az őszi Kéklámpás Találkozón adták át a Készenléti Rendőrséggel együttműködésben, a Budapest Airport támogatásával az a különleges installációt, ami a több mint hetven éves Légirendészeti Szolgálat múltját és működését mutatja be interaktív módon. Ennek része az a Mi–2-es helikopter, ami a Készenléti Rendőrségtől került az Aeroparkba, és a nyár folyamán átfogó külső-belső felújításon esett át. A mellette álló egykori repülőtéri utasbeszállító autóbuszban két szimulátor kapott helyet. Az egyikben bárki belekóstolhat a helikoptervezetés élménybe, kipróbálhatja, milyen volt repülni a csirkecombnak becézett legendás típussal. A szerkezet különlegességét az adja, hogy a kormányszervek, a kezelőfelületek és a paramétereket mutató műszerek egytől egyig eredetiek. A másik szimulátorban pedig egy rendőrautóba pattanhatnak be a látogatók. Az autóbuszban emellett légirendészeti relikviák, egyenruhák, felszerelések és archív fotók is közelebb hozzák a speciális szolgálat hétköznapjait a látogatókhoz.

Emellett egyre több „életjelet” produkál az egykor kalibrálási feladatokat ellátó Jak–40-es repülőgép, aminek kulcsfontosságú rendszereit folyamatosan élesztik fel a múzeum szakemberei, a Tu–134-es utastere pedig látványos változáson ment át az ülések és a felületek kárpitozását követően.

A Légiközlekedési Kulturális Központ tíz évvel ezelőtt vette át a ferihegyi repülőmúzeum üzemeltetését, és kezdte meg az addigra igencsak leromlott állapotú repülőgépek felújítását, és a gyűjtemény fejlesztését. Jelenleg tizenöt repülőgép és helikopter, számos oldtimer minősítésű repülőtéri földi kiszolgáló jármű, és öt szimulátor tekinthető meg, próbálható ki az Aeroparkban. Emellett jelenleg az LKK rendelkezik az ország harmadik legnagyobb veterán Ikarus-flottájával, amelynek tagjai a népszerű reptérlátogatásokat teljesítik a budapesti és a debreceni légikikötőben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek