Szellemrepterek – 2. rész

iho   ·   2015.10.05. 08:45
cim

Az új reptérről a legelső nyilvános fotó akkor készült, amikor a légierő tartott itt bemutatót Kim Dzsong-un, a nagy vezető számára

A szellemrepülőterek közül íme a legfrissebbek egyike, igaz, néhány hét múlva már lesznek igazi utasai, bár azután sem várható majd túl nagy tumultus a kapuknál, a két utashídnál és a forgalmi előtéren. Észak-Korea amúgy sem rendelkezik túlságosan élénk nemzetközi légi kapcsolatokkal, ennek ellenére Phenjantól keletre novemberben vadonatúj reptér nyílik Kalma Airport néven. A keleti partvidéken fekvő, Phenjantól egyébként mindössze négy órányi autóútra lévő Wonsan város légikikötője kezdetben csak a belföldi forgalom számára lesz elérhető. Ez lesz a kommunista állam második legnagyobb (polgári) repülőtere, egyben az első, amelynek deklarált célja helyi és külföldi turistákat vonzani egy üdülőhelyre. Dél-koreai források szerint még az sem lehetetlen, hogy Észak-Korea végső soron a Szöul felőli forgalmat akarja majd egyszer ide koncentrálni...

Modern, funkcionális, szép. Kérdés, mikor népesül be az új észak-koreai reptér<br>(fotó: Aram Pan)

A Wonsan International még a nyitás előtt fogadott egy külföldi repülésimádókkal és spotterekkel érkező gépet, ők voltak a reptér első utasai. A beszámolók szerint teljes volt a meglepetés: a phenjani nemzetközi repülőtérhez képest ez egy igazán modern, mai stílusban épült, ráadásul láthatóan valóban elkészült, jó anyagokból jól összerakott terminál, amelyet ráadásul, és ez talán a legfurcsább információ, a koreai hadsereg épített(?). Igaz, a nemzetközi forgalomhoz például kell még egy-két apróság, például egyelőre nincs biztosítva az érkező gépek számára üzemanyag. Nyitás Északon? Vagy legalábbis annak felismerése, hogy az olyannyira hiányzó bevételek pótlásába a felfejlődő turizmus nagyban besegíthet?

Castellon még a bezárt pályával...

Előző cikkünkben írtunk a Madrid és Sevilla közötti Ciudad Real repülőtérről, de Spanyolország rendelkezik egy másik, modern építésű szellemreptérrel is. A valenciai tengerparton fekvő Castellón-Costa Azahar repülőteret 2011-ben ugyan hivatalosan megnyíltnak nyilvánították, azonban az első kereskedelmi járat, a Ryanair 737-ese csak néhány hete, szeptember 15-én szállt le rajta... 2012-ben derült ki, hogy a pálya használatát a hatóság nem engedélyezi, sőt, a forgalomba állítás érdekében teljesen át is kell építeni. 2014-ben egy-egy charter-járat hozott némi mozgást a légikikötőben, és a jelek szerint a Ryanair Stanstedbe és Bristolba repülő járatai fogják végülis életre kelteni a létesítményt.

..és az első érkező járattal

A reptérberuházó ellen korrupciós eljárás folyik, a kezdeményező helyi politikai vezető Carlos Fabra ellen vádat emeltek, de az Unió részéről vizsgálják az ír diszkont céget is, vajon nem kapott-e a tartományi kormányzattól illegális támogatást a járatnyitás fejében. Az értékelések szerint a Castellon légikikötő a néhány évvel ezelőtt kipukkadt spanyolországi ingatlan-befektetési lufi példája és eredménye. Most, öt évvel a megnyitás és a teljes csend után mindenesetre erősen hirdetik, mint a spanyol tengerpart elérhetőségének újabb lehetőségét.

2010-re már elbontották Kai Tak nagy részét, de az öbölbe nyúló pálya még felismerhető

A szellemrepülőtereknek van egy egészen más kategóriája is: az egykor fontos és forgalmas légikikötők, amelyek mára bezártak, megszűntek, esetleg már fel sem ismerhetők repülőtérként. Ilyen Londonban a Heathrow elődje, Croydon, vagy a rendkívül veszélyes, de a repülésimádók Mekkájának számító egykori Kai Tak repülőtér Hong Kongban, amelynek pályája tengelyében már leállításakor elkezdték építeni az első felhőkarcolót, most pedig luxushajók kikötője lett, valamint sportlétesítmények, parkok és persze újabb felhőkarcolók épülnek az öbölbe nyúló földnyelven.

Két Olympic-gép az elhagyatott Hellenikonon

Romok és roncsok maradtak csak viszont a korábbi athéni Hellinikon közforgalmi reptér helyén, az oda épített olimpiai létesítmények sincsenek épp jó állapotban, az egyik stadion nemrég úgy került a hírekbe, hogy ott menekülteket szállásoltak el. Az ott ragadt, repülésképtelen egykori Olympic gépek, köztük a társaság első 747-ese egy félig-meddig már létező repülőmúzeum magját alkotják.

Nicosia: a terminál...

Az 1974-es háború, Ciprus török és görög részre osztása ellehetetlenítette a nicosiai repteret, amely épp a két közösség közti ütközőzónában fekszik, és amelyről az utolsó polgári gép 1977-ben szállt fel. Most az ENSZ-megfigyelők főhadiszállásaként funkcionál, és a békefenntartók helikopterei használják, de az egykori terminálépületben is csak romok és roncsok láthatók.

...és az egykori Cyprus Airways egykori Tridentje

Tavaly szűnt meg a forgalmi repülés Anglia legkeletibb csücskében: Manston a második világháború idején, az angliai légi csata során szerzett hírnevet, és jó ideig zajlott aztán rajta kereskedelmi repülés, pályája elég hosszú volt ahhoz, hogy a BA még az A380-as kiképzésekre is használhatta, és jelentős volt a cargo-forgalma is, 2030 után ötmilliós évi utaszámot prognosztizált a helyi önkormányzat. De a fenntartása egyre inkább veszteségesre fordult, a forgalom csökkent, végül tavaly bezárt, ráadásul elvesztette annak reményét is, amit pedig sokan szorgalmaztak, hogy az új nagy londoni repülőtér kiépítésének legyen a helyszíne.

Manston: nem itt lesz az új londoni nagyreptér

És végül térjünk vissza sorozatunk kiindulására, a német fővárosba.

Tempelhof a légihíd idején...

Az egykori légikikötők egyik legfontosabbika a különleges történelmi értékű Berlin Tempelhof, a város harmincas években kiépült egykori fő reptere, gyönyörű, klasszikus ívelt forgalmi épületével és előterével. 1948-ban ez volt a berlini légihíd legfontosabb desztinációja, de már akkor kihívás volt a nagyobb szállítógépekkel „beesni” a pályára a repteret körbe ölelő lakóépületek felől. 2008-ban Tempelhof bezárt az addigi kisgépes és üzleti forgalom számára is.

...a gyönyörű íves együttes a hetvenes években egy repülőkiállítás idején...

Tempelhof azonban nem tűnt el: a hatalmas épület, a forgalmi előtér, sőt, a két pálya is megmaradt. Az íves hangár-terminál együttes kiállítási és konferencia-központ, a pályák és gurulóutak meg a köztük lévő hatalmas füves terület közparkként a berliniek egyik kedvenc pihenőhelye. Ha Berlin Brandenburg az elrontott reptérberuházások szimbóluma, Tempelhof viszont annak példája, hogyan lehet egy ilyen történelmi örökséget új funkcióban, mégis méltó módon megtartani.

...és a lakóházak ölelte 27-es jobb küszöb napjainkban

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek