Személyforgalmi főpróbák a spanyol-francia határon

iho/vasút   ·   2012.11.13. 09:00
400px_barcelona_perpignan

A Barcelona és Figueres közti 130 kilométeres vasúti folyosó fontos láncszeme a Párizs, Barcelona és Madrid közötti nagysebességű vasúti kapcsolat megvalósulásának. Habár a vonal egy részét már 2010 decembere óta használják tehervonatok, a személyszállítás csak 2013 tavaszán kezdődhet meg, mivel számos szakaszon – például Barcelonától északra, valamint Gironánál a városközpont irányába haladó alagútrendszernél – még folynak az építési munkálatok. A pályán nemrég elkezdett méréssorozat részeként a sínek és a felsővezeték geometriáját az ADIF egyik 335-ös sorozatú, kettős nyomtávú dízel motorvonatával vizsgálják, a dinamikai teszteket és az ETCS-sel végzett futópróbákat pedig a RENFE egy 103-as sorozatú, nagysebességű vonatával végzik el.

A Barcelona-Figueres vonal</br>(grafika: Wikipedia)

Annak ellenére, hogy se a Spanyol Államvasutak, se az SNCF nem konkretizálta még, milyen szerelvények fognak a vonalon közlekedni, annyi biztos, prémiumszintű szolgáltatást vehetnek majd igénybe Spanyolország és Franciaország között a vasutat választó utasok. A RENFE eredetileg 270 millió euró értékben tíz új, nagysebességű motorvonatot tervezett beszerezni a két főváros közötti forgalomra, azonban tavaly februárban bejelentették, hogy a költségek minimalizálása érdekében inkább 30 millió euróért tízet átalakítanak első nagysebességű AVE-vonatukból, az Alstom és a CAF által a ’90-es évek elején gyártott 100-as szériából, hogy képesek legyenek működni a Franciaországban használatos 1,5 kilovoltos egyenáramról is. A két vonófejből és nyolc kocsiból álló, 8800 kilowatt teljesítményű szerelvények egyenként 329 utasnak kínálnak ülőhelyet. Habár a 100-as széria már több mint tizenöt éve fut a spanyol síneken, korszerűnek számítanak, mivel 2007 és 2012 között a teljes állományt belsőleg felújították.

Egy RENFE 100-as sorozatú motorvonat Cordobában</br>(fotó: dewet, Flickr)

A Francia Államvasutak valószínűleg az emeletes Duplex Dasye TGV-családot küldi „csatasorba”, mivel a vonatokra már felkerült az ETCS 2-es szintű vonatbefolyásolás, és jelenleg is tíz szerelvény szolgál a Figueres és Párizs közti forgalomban. Az SNCF-nél 700-as sorozatként futó Dasye-vonatok a RENFE 100-asokhoz hasonlóan Alstom-gyártásúak, két vonófejből és nyolc közbülső kocsiból állnak, teljesítményük is megegyezik, azonban a kétszintes elrendezés miatt jóval több, összesen 512 ülőhellyel rendelkeznek.

A franciák ezt az emeletes TGV-típust használnák a két ország közötti forgalomban</br>(fotó: Franky de Witte, Flickr)

A 25 kilovolt feszültségű, 50 hertzes frekvenciájú váltóárammal villamosított Barcelona–Figueres vasútvonal üzemi sebessége 300 kilométer per óra, de a távolsági teherforgalom számára is megfelelően használható lesz a pálya, mivel az átmenő fővágányokon kívül számos, 750 méter hosszú mellékvágányra lehet félrerakni a tehervonatokat a nagysebességű személyszállító szerelvények elől. A Railway Gazette információi szerint egy 7,7 millió euróba kerülő új pályakarbantartó központot is létrehozott az ADIF Montcada-Bifurcaciónál, mivel az eddig Sant Andreu Comtalban található, azonban az építkezések útjában álló bázist el kellett bontani.

A vonal megépítésének teljes költsége eléri a 4,2 milliárd eurót, melynek nagy részét a spanyol központi kormányzat állja, de több európai tőkealapból és az Európai Beruházási Banktól is érkezett támogatás a korridorvonal megvalósulásához – számol be az International Rail Journal.

Kapcsolódó hírek