Személyi hiba a cseh légibaleset hátterében

MTI   ·   2012.05.24. 10:04

A hajózó személyzet felkészületlensége okozhatta az orosz katonai repülőgép szerdai balesetét Csehországban – közölte csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség.

A közép-csehországi Cáslavban leszállás közben balesetet szenvedett AN-30B repülőgép pilótái nem készültek fel megfelelően arra, milyenek a leszállási feltételek a repülőtéren. A Nyitott Égbolt (Open Sky) program keretében korábban a pardubicei repülőteret vették igénybe.

A helyzetet jól ismerő, meg nem nevezett katonai forrás szerint emiatt történhetett meg, hogy a gép leszálláskor túl erősen csapódott a betonhoz, kifutott a leszállópályáról, kigyulladt és kettétört.

A gépet gyártó kijevi Antonov repülőgépgyárban elmondták, hogy a balesetet szenvedett AN-30B-t 2009-ben teljesen felújították és így az 2014-ig kapta meg a repülési engedélyt. Amennyiben felkérik a gyártó céget, szakembereik részt vesznek a baleset okainak feltárásában.

Az Oroszországi Föderáció katonai nyomozóhivatala bűnügyi eljárást indított az orosz katonai repülőgép balesete miatt. A gép fedélzetén 23-an voltak: öt orosz és egy cseh katona megsérült, s közülük ketten súlyos égési sérüléseket szenvedtek.

Az AN-30-as légi megfigyelésre és fényképezésre kialakított típus. Jelenleg Oroszország, Ukrajna, Bulgária és Kazahsztán használja a Nyitott Égbolt program keretében. Az egymás országaiban meglévő hagyományos fegyveres erők számának és azok elhelyezkedésének repülésekkel való ellenőrzéséről szóló nemzetközi szerződést 1992-ben Helsinkiben 25 állam írta alá.

Magyarország Kanadával együtt letéteményese a Nyitott Égbolt Szerződésnek, amely 10 évvel ezelőtt lépett életbe. Az első megfigyelő repülést – a megállapodás aláírása előtt – Kanada hajtotta végre Magyarország felett 1990. január 4–7. között.

Kapcsolódó hírek