Szentpétervár lehet az Új Selyemút új, alternatív kapuja?

iho/vasút   ·   2021.12.14. 12:00
felb_sztpetervar_peking

Az orosz FELB új multimodális szolgáltatást indított Szentpétervár és Peking között, az első vonat a napokban futott be a kínai fővárosba.

A FELB szerint az új fuvar enyhíti a Lengyelországon és Fehéroroszországon (Belarusz) át vezető fő szállítási útvonal terhelését. A szolgáltatás intermodális kapcsolatot nyújt olyan észak-európai kikötőknek is, mint Rotterdam, Duisburg vagy Hamburg.

Az első keleti irányú, 45 konténerből álló szállítmány még november 16-án rajtolt Hamburgból hajón, majd november 25-én indult tovább Szentpétervárról, már tehervagonokon. A szolgáltatás jövő januártól már menetrend szerint zajlik, a Kínába tartó szerelvények egy része a Kazahsztánon át vezető útvonalat is használni fogják.

A logisztikai vállalat multimodális szolgáltatása tengeri szállítási kapcsolatot teremt Rotterdam, Duisburg, Hamburg, Gdansk és Gdynia, valamint Szentpétervár között, közelebb hozva Kínához az észak-európai csomópontokat. A FELB elsősorban azért döntött a rövid távú tengeri fuvar mellett, mert el akarják kerülni a jelenleg heves politikai feszültség által érintett lengyel–fehérorosz határt: a Közép-Európát Kínával összekötő útvonal európai részén mostanában folyamatosan bukkannak fel nehézségek, főleg a Lengyelország és Belarusz közötti politikai helyzet okán. A problémák megnehezítik a szállítást, így most hatékonyabbnak tűnik a szentpétervári útvonal-alternatíva. A társaság úgy véli, a helyzetnek van számos előnye is, mivel az orosz–kínai határon található Zabajkalszk terminált érintő vonatok esetén mindössze egy fuvar útvonalát kell áttervezni, a lengyel–fehérorosz határt használó hagyományos útvonal esetén pedig kettőét.

Az Oroszországi Vasutakkal (RZSD) való szoros együttműködés, valamint a vasúttársaság üzleti vagyonkezelője, az RZD BA-hoz való tartozás számos előnyt nyújt a FELB-nek az Oroszországon keresztül vezető útvonal ellenőrzéséhez és az igények szerint történő optimalizálásához. A cég oroszországi piaci ismerete lehetővé teszi a szolgáltatásnak a korlátozott határellenőrzést, a hatékony vámkezelést és a rugalmas termékeket, miközben az eurázsiai piacon betöltött pozícióját is erősíti. A FELB úgy látja, az új szolgáltatás érezhetően erősíti a Kínával folytatott kereskedelmet, mivel már stabil megoldást tudnak kínálni az ügyfeleknek, kezelhető tranzitidőkkel, miközben minden a cég rendelkezésére áll. A Szentpéterváron át vezető útvonallal a FELB egy valós alternatívát mutat be, ami a folyamatosan növekvő árumennyiséggel már a jövő felé tekint – számol be a Rail Freight.

(Nyitókép forrása: railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek