Szénvonat rohant tartályvonatba, az egyik vezér élte túl a balesetet, úgy, hogy kiugrott

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2021.04.04. 19:00
Baleset

Két tehervonat ütközött össze Észak-Csehországban, az egyik mozdonyvezető életét vesztette. A baleset oka a tilos jelzés meghaladása.

Komoly vasúti baleset történt Csehországban: az észak-csehországi Bílina közelében lévő Světec vasútállomáson a ČD Cargo szénszállító vonata ütközött össze az Unipetrol Doprava vasúttársaság propán-butánt szállító tehervonatával, aminek következtében az Unipetrol Doprava vonatának mozdonya kigyulladt. A két mozdonyvezető közül az egyik életét vesztette a balesetben, a másikat súlyos sérülésekkel szállították kórházba – ő úgy menekült meg, hogy kiugrott a mozdonyból. A balesethez kilenc tűzoltóegységet vezényeltek ki.  A balesetben mindkét mozdony, és legalább négy vasúti kocsi is kisiklott. A balesetben az Unipetrol Doprava 753.7-es Búvárjának vezetőállása teljesen kiégett. Az eddigi információk szerint jelentős, csaknem 50 millió koronás kár keletkezett. A baleset okait vizsgálják, de a biztosító-berendezés a baleset idején működött, az első feltételezések szerint emberi mulasztás történt. 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.