Szép repülések a Tisza fölött, rendhagyó szegedi airshow

A Mustang és a Bulldog, Veres Zoli és Lujó meg a többiek: gazdag légi műsort sikerült összehozni Szegedre, a város szívébe.

Talán sokan nem gondolták, de a szegedi Tisza-szakasz, egyik oldalán sok-sok nézőnek alkalmas beton-lépcsőivel, a túlparton sok zölddel, a folyó szép kanyarulatával, a háttérben a fogadalmi templom tornyaival, nagyszerű helyszínnek bizonyult egy remek kis légibemutatónak, sőt, nem is volt olyan kicsi: príma műsort sikerült összehozni a príma környezetben.

De sokan már előző nap kimentek a repülőtérre, hogy tanúi legyenek a SZIA – Szeged International Airshow, Repülőnapok & Légiparádé díszvendége érkezésének: Wilhelm Heinz a Stuttgarttól délre eső Albstadt-Degerfeld repülőteréről Sármellék érintésével repülte át P-51D Mustangját, hogy aztán a show napján sokezer néző lelkét borzongassa meg a Tiszánál, váratlan, alacsony beköszönésével, és persze a Merlin fantasztikus hangjával.

A II. világháború ikonikus vadászgépe kétszer is repült a folyó felett, mielőtt nyitott futóval és fékszárnnyal, leszálló konfigurációban, utoljára áthúzott a víz felett, hogy egyenesen Börgöndre repüljön a vasárnapi fellépésre.

A szíveket megdobogtató Mustang-repülések a légibemutatók ama fajtájához tartoznak, amelyek nyomán sok fiatal dönti el: köze kell, hogy legyen a repüléshez... És ez a tiszai sorozat gyakorlatilag valamennyi lépcsőfokát felmutatta annak, hogyan valósíthatóak meg ezek az álmok. Láthattuk a tököli AirWin repülőiskola szépvonalú lengyel iskolagépét, az Aero AT3-R100 típusú lengyel fémkonstrukciót, egy gépet, amivel az első felszállásokat és leszállásokat hajthatja végre a növendék, de van változata, ami már a nagygépek múszerfalához szoktatja a pilóta-jelöltet.

Közben az iskola egyik vezetője, Szüle Zsolt, civilben 747-es kapitány, olyan nehéz kérdésekre is tudott optimistán válaszolni, mint hogy mik az esélyei egy ilyen tanintézménynek a Covid és a légiközlekedés visszaesése közepette. Szép köteléket repült egy szegedi repülőiskola három pilótája, Pongrácz Gábor, Rózsavölgyi Árpád és Vilmos, a gépek, a kecses kétmotorosok a kiképzés egy más fokozatát képviselik, amit megkövetelnek azoktól, akik majd kereskedelmi pilóták lesznek.

De egy pilótajelöltnek el kell sajátítania azokat a manővereket, amelyek révén igazán ura lehet a repülőgépnek. Két nagy katonai szervezet, a RAF és a svéd légierő is soktucat példányban használta azt az SK-61 típusú, Bulldog becenevű kiképzőgépet, amellyel Németh Zoltán egykori vadászpilóta repült remek figurákat, rögtön a beköszönése is különleges volt: dobott orsó kombinációból dugóhúzó. A Bulldogokból jónéhány került át Magyarországra, közülük egyre többet állítanak szolgálatba az iskolák, de a pilóta ezalkalommal azt is bemutatta, milyen, ha igazán kézben van a gép az oktató részéről...

Aztán tovább a repülés lépcsőfokain: Vári Gyula, szintén egykori MiG-29-es katonai pilóta, fairfordi győztes, a klasszikus kiképzőgép, a Jak-52-es botkormánya mögött lovagolta meg a folyó feletti légteret, a dörgő csillagmotor és a füstölő szépen kiemelte a repült figurák harmóniáját és pontosságát, a „gyakorlat” végén Gyula kellemesen lehűthette magát azzal, hogy a Jakot repülve hátra lehet húzni a kabintetőt, és ki is lehet integetni belőle a sokezernyi tapsoló közönségnek...

A műfaj egyik ásza, Veres Zoltán, aki MXS műrepülő gépével azt prezentálta, milyen bemutatót képes repülni egy kifejezetten műrepülésre tervezett madárral, ami egy másodperc alatt több, mint 360 fokot képes forogni, és mint tudjuk, Zoli orsó-világrekorder... És egy roppant jóhumorú repülőember. Aki érzelmeit épp olyan könnyedséggel fejezi ki három dimenzióban, amikor csúsztatva repül, amikor nemcsak, hogy szívet rajzol az égre a közönségnek, hanem át is szúrja, és amikor – hát igen. Ott a folyó, ott a híd, várható volt, hogy lesznek, akik a híd alatt is átrepülnek, és végső soron az sem lepett meg sokakat, hogy ezek egyike épp Veres Zoli volt...

Egy egészen más babérokra törő műrepülést Szeged visszatérő vendége, Martin Graf mutatta be Extra 300-asával – és egy titokzatos zongoristával a földön. Akinek dallamai, hangulatváltásai – olykor klasszikus finom harmóniák, olykor boogie-woogie, aztán keményebb rock, majd megint lágy akkordmenetek – megjelennek a repülőgép mozgásában is. Eddig főképp vitorlázó műrepülést láthattunk zenére, most újabb bizonyítékát kaptuk annak, hogy az esztétikum egyetemes, a repülés és a zene szépsége egymást erősítette a szívsebész műrepülőbajnok és magát megnevezni nem akaró zongorakísérője perceiben.

Darazsac András, Dél-Magyarország kedves „Darazsa” egy meglepően halk járású, erős Turbo Cmelákkal mutatta be a méterekben alacsony szintű mezőgazdasági repülést a szakmailag legmagasabb szinten. Mindezt már alkonyi fényekkel, finom vízpermetet dobva, lám, az efféle munkarepülés is okozhat gyönyörűséges élményt a nagyközönségnek.

El ne felejtsük az ejtőernyősöket: ha már a Tisza légterében ugrottak, természetes, hogy a formáció szétválásakor a vízbe érkeztek, a közönség ovációja közepette. És ahogy enyhült a légmozgás, egyszerre több helyről láthattuk felszállni vagy függeszkedni a színes ballonokat, hiszen ne felejtsük el, a rendezvény tulajdonképp egy Európa Bajnokság nyitánya volt, a méltóságteljesen emelkedő látványos „lufik” különösen jól mutattak az épületek, tornyok hátterével.

Fontos szereplői voltak a napnak a forgószárnyasok. A katonák vadonatúj H145-öse sajnos elég rövid időt töltött a tiszai légtérben, de meggyőzően repült és „köszönt” a közönségnek.

Ugyancsak mozgékonynak bizonyult a budaörsi Fly-Coop JetRangere, ez a kellemes szállító helikopter, az egyik legelterjedtebb a rotorosok között, turisták, VIP-ek és cégvezetők egyik kedvence.

De aki végülis a főszereplője lett a műfajnak: Imreh Lajos, aviatikában ismert nevén Lujó, és persze az ő „felspécizett” Mi-2-ese. A történet egyik részét azok a fantasztikus manőverek alkotják, amelyeket a gép és pilótája „szárazon” vagy füstölővel bemutat.

De már a délutáni bemutató csúcspontja is az volt, amikor a forgószárnyas pirotechnikát alkalmazott, hogy ilyen hivatalosan fogalmazzunk. Aztán a második fellépés idejére, az esti sötétben elszabadultak a dolgok. Nemcsak a helikopterből ömlött a fényes töltetek sorozata, hanem mögötte, a folyó túlpartjáról is, a lebegő forgószárnyas körül csodálatos fénykoszorút vonva.

Méltó zárópillanatai voltak ezek ennek a remek napnak, ami feltételezhetően elgondolkodtatja a szervezőket is: ha nincs is mondjuk már jövő szeptemberben a Covid miatt olyasfajta kényszer, mint ami szerencsés mód most a Tisza-partra hozta ezt a gazdag néhány órát, akkor is talán érdemes arra gondolni, hogy ez a gyönyörűen ívelt Tisza-szakasz egyik állandó helyszíne lehetne a Szeged International Airshow háromnapos sorozatának.