Szigorítják a Cseh Vasutak felső vezetőinek juttatási rendszerét

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2022.10.20. 15:00
CDID4818

A jutalmazáskor figyelembe vennék a késések és a járművek minőségének mértékét.

A cseh közlekedési minisztérium a Cseh Vasutak vállalati szakértői csoportjával együtt egy új juttatási és jutalmazási rendszer kidolgozásába kezdett, amit várhatóan még az év végéig megalkotnak. Lényegében arról van szó, hogy a felső vezetőknek tárgyév folyamán kifizetendő bónuszainak a szabályai szigorodnak. A jövő évben a kifizetések előtt figyelembe veszik majd például a vasútvállalat hibájából okozott késéseket vagy a tervezett vonatösszeállítások betartását. Martin Kupka közlekedési miniszter szerint fontos, hogy a jelenlegi bónuszfeltételeket úgy változtassák meg, hogy azok jobban tükrözzék az utasok elégedettségét. A vonatok késését az utasok többnyire a vasúti személyszállító vállalat hibájának tekintik. A ČD tavalyi éves jelentésében azonban külön kitért rá, hogy a vonatok késéseinek csak a tizenkét százalékáért ő a felelős. A pálya állapota, valamint a forgalomirányítási helyzet miatti késések oka már egy másik vasúti vállalat, az Infrastruktúra-kezelőség felelőssége. Információink szerint a vonatok késésének gyakorisága a felső vezetők jutalmazási rendszerét harmincöt százalékban befolyásolhatná a jövőben. 

A Cseh Vasutak az utóbbi időben többször is bajba került azért, mert nem az előírásoknak megfelelő szerelvényt állított ki a Németországba közlekedő Berliner járatra. Információink szerint a jövőben ez a kritérium is mérvadó lehet a jutalmazásra.  
 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek