Szingapúr 2012: nagy show, nagy üzletek

iho/repülés   ·   2012.02.14. 16:00
content_header_default01_cim

Ázsia legnagyobb repülőszalonja kezdődik ma Szingapúrban: a show saját magához képest is nagyot fejlődött, a 2010-eshez képest egynegyedével nagyobb alapterületen mutatkozik be mondhatni az egész világ repülőipara, beleértve a meglehetősen dinamikusan bővülő szingapúrit, amely az 50 ezer négyzetméterből háromezret foglal el.

A kiállítás és légishow jelentőségét növeli, hogy a régió legnagyobb ilyen rendezvénye egyben a világ legjelentősebb repülőipari piacán nyílik: noha volt 2011-ben némi visszaesés, a repülőgépgyártók változatlanul az ázsiai illetve csendes-óceáni zónát tekintik a legfontosabb vásárlóképes régiónak. 2010-ben  a nyugati szférán áthullámzó válság lecsengésekor a szingapúri show-n kötött üzletek összértéke meghaladta a 10 milliárd dollárt, és a szervezők meg a résztvevők most sem számítanak ennél kevesebbre.

(fotó: singapore airshow)

Ennek jegyében a show első napján megtörtént egy hatalmas volumenű üzlet finanszírozásának bejelentése, ami annál is inkább fontos, mert a rekordlekötés addig nem számít igazán véglegesnek, amíg nem fordul át opcióból banki háttérrel rendelkező valóságos megrendeléssé. Ennek értelmében az indonéz Lion Air nem kevesebb, mint 201 Boeing 737 MAX és 29 737NG tulajdonosa lesz: mint korábban többször jeleztük, a MAX a népszerű és jólismert keskenytörzsű utasszállító újrahajtóművezett, technikailag felfejlesztett változata, amelynek rendelésállománya a nyári programindítás óta már ezer példány körüli.

Mondhatni természetesen a show egyik sztárja a Boeing 787-es Dreamlinere, amelynek ázsiai vonatkozásai közismertek: az egyik legfontosabb beszállítói körzete Japán, de a kibocsátó is japán légitársaság, sőt, eleddig csak az All Nippon Airways gépei repülnek közforgalomban, miközben a Boeing azt ígéri, hogy a gyártást végre felfuttatja havi tíz példányra. A show számára az amerikaiak az első elkészült tesztgépek egyikét küldték, a ZA003-ast, amelyben megtekinthető a kompozitmadár ugyancsak újszerű, nagyablakos, különleges megvilágítású és más újdonságokkal vonzó teljes belső berendezése is, nyilván így remélhetők netán újabb vevők, akik elcsábulnak a technológiai áttörést jelentő nagy hatótávolságú, szélestörzsű gép megvásárlására.

Dreamliner-landolás Szingapúrban (fotó: Boeing)

Érdekes és kissé szokatlan a konkurens Airbus felhozatala: a statikus kiállításon az európai gyártó ezalkalommal láthatóan nem a nemzetközi szalonokon „uralkodó” óriás 380-asra teszi a hangsúlyt, hanem két olyan típusra, amely az itteni sajátságos piacon remélhet komoly megrendeléseket. Az egyik az utasszállítóként nem annyira sikeres legkisebb termék, az A318-as VIP-utazásokra átalakított, nagyobb hatótávolságú businessjet változata, az ACJ318,  egyébként a Szingapúrba érkezett példányt egy Abu Dhabi központú cég, az egyébként százszemélyes madár 19 igen elegáns és magas rangú utas repüléseire lett berendezve.

A másik Airbus-gép a térség katonai megrendelőit csábítja, és ez nem más, mint az A330-as utasszállító bázisán kifejlesztett tanker/szállító, az A330 MRTT, vagyis az a gép, amely kapott ausztrál és brit megrendelést, de nem sikerült megcsípnie az igazi nagy piacot, mert a Boeing 767-es tankerváltozatával szemben elbukta az amerikai tendert. A Szingapúrba érkezett példány a brit Királyi Légierő, a RAF által használt elrendezéssel mutatkozik be. A típus jellegzetessége, hogy a nagy kapacitás, a hatalmas kerozinmennyiség mellett  a gép képes egyidejűleg komoly teherszállító feladatot is elvégezni, vagy 290 személyt szállítani a főkabinban. Ez a többfeladatúság nem volt vonzó az amerikaiaknak, de kisebb légierők inkább ráharaphatnak egy olyan gépre, amit nem csak egy szerepkörben működtethetnének.

A RAF-tanker/szállító a levegőben: a többcélúság vonzóbb lehet az ázsiai katonai piacon (fotó: Airbus Military)

A regionális utasszállítók közül egyelőre a Bombardier komoly üzletéről lehet tudni: a Garuda Indonesia a show alkalmával véglegesíti a farokhajtóműves gépcsalád, a CRJ legnagyobb verziójára a megrendelését, a kanadaiak örömét külön emeli, hogy a CRJ1000 mellett a rivális brazil Embraer gépeit is alaposan megvizsgálták, kipróbálták, és mégis a CRJ-t választották, pedig összességében a piacon a Bombardier jetjeinek eladása már visszaszorult az E-gépekével szemben.

Ennyit röviden és előzetesként a nagy ázsiai repülőgyülekezetről, amely nyilván mostantól napokon keresztül bombázza majd a világsajtót a megrendelésekkel, de hát erről szól egy ilyen szalon: a földön parádézó és a napi légiprogramban repülő gépek hogyan válnak látványosságból sokmilliós üzletek tárgyaivá.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.