Szinte megérintjük az új nagykörúti vágányzatot
Nagyprojektek lefolyását nézegetni a palánk mögül mindig élvezetes dolog. A nagykörúti vágányépítés pedig nagyprojekt-hatású, ugyan nem a megmozgatott anyagmennyiség, vagy a lefektetett vágánykilométer miatt, hanem az azt körülvevő figyelem, a Budapest egyik főutcáján történő vágánybontás- és építés, nomeg a közben alternatív eszközökkel mozgatott tömeg miatt. Nagyon szem előtt van minden, és a számos gyalogoskeresztezés miatt a munka tárgya és az azon dolgozók szó szerint karnyújtásnyi távolságra kerülnek.
A 4-es és 6-os villamos pályájának átépítése éppen olyan állapotban van, hogy szinte az összes munkamenet viszonylag rövid szakaszon egyben megszemlélhető. Van, ahol még csak a meztelen alaplemez várja, hogy rákerüljenek az acélszerelvények, kevéssel távolabb már teljesen kész a vágány. A köztes szakaszon minden van: a vágányok közötti bazaltbeton-burkolatot az alaplemezhez rögzítő horgonyok furatainak elkészítése, az L-alakú horgonyok beragasztása az alaplemezbe párhuzamosan fut a vágánycsatornák zsaluzásával. Erre a célra nagy számban előregyártott acél-zsalurendszert használnak, amely csavarokon támaszkodik le az alaplemezre, így finoman szintezhető és állítható vízszintesbe. A pontosságot a jól ismert vízszintezőn kívül geodéta is segíti.
A lehorgonyzás és a zsaluzat szintezése után a „kisközépben és nagyközépben”, valamint a vágánycsatorna és az útburkolat közötti sávban acélhálót helyeznek el, ezt összedolgozzák a lehorgonyzással, majd jön a bazaltbeton. Apró szépség, hogy a még lágy beton felületét keresztirányban kefével finoman megérdesítik – ez az egyik legkreatívabb munka lehet a helyszínen, ugyanis nem gépesíthető, és a kefemunkás keze nyoma örökre, de legalábbis a következő nagyfelújításig mindenképpen a városképet meghatározó elem lesz. A vágánycsatorna mentén aztán kőműveskanállal elhúzzák a kefe nyomát, itt sima lesz a beton, ez ad bizonyos eleganciát a dolognak, ha már a huszonöt évvel ezelőtti első próbálkozást, a színezett pressbeton-burkolatot nélkülözni kényszerülünk.
Az acélzsaluzat szétszerelése és kiemelése után vágókoronggal kismélységű, keresztirányú bevágásokat ejtenek meghatározott távolságokban az elkészült felbetonon, így veszik elejét, hogy a hosszú idő alatt óhatatlanul bekövetkező hosszirányú mozgások a felbetont szabálytalanul repesszék meg: a repedések biztos, hogy az álfúgában fognak megjelenni, ahogy a burkolómester is ott repeszti el a falicsempét, ahol előzőleg végigkarcolta. Így tudni lehet majd, hogy hol kell esetlegesen javítani.
Az elkészült burkolatsávokon már felhalmozták a beépítendő vágányanyagot, a korrózióvédelemmel ellátott síneket részben – faékekkel rögzítve – már a vágánycsatornában is elhelyezték. Ha a műgyanta megtölti a vágánycsatornát – megszüntetve minden rést, esetleges hajszálrepedést –, el nem tudjuk képzelni, hogy lesz olyan természeti erő, amely az elkészült pályát majd ismét a tönk szélére juttathatja. Pedig biztosan így lesz, de erről már a következő ihó-generáció fog cikkezni.
* * *
