Szirénás Solaris

Ács Attila   ·   2012.02.09. 12:00
solaris_interurbino_tuz_fooldal

A Solaris 2009-ben mutatta be a helyközi, távolsági menetrend szerinti forgalomra szánt autóbuszát, az InterUrbinót. A második bemutatójármű kétévnyi tesztelés után a poznańi tűzoltóság flottájában kötött ki, ahol gyakorlatilag a kommunikációs központ szerepét tölti be.

Solaris InterUrbino a poznańi tűzoltóságnál<br>(fotó: Solaris)

A buszt természetesen némileg át kellett alakítani, hogy megfeleljen erre a speciális feladatra, a munkálatokat a lengyel Arkom cég végezte. Ami a külsőségeket illeti: tűzpiros fényezést, illetve különböző fény- és hangjelző eszközöket kapott a Solaris, mint minden „rendes” tűzoltójármű. Az utastérben az ülőhelyek számát harmincra csökkentették, a hátsó részbe egy mini konferenciaasztalt építettek be, továbbá három rádiós munkahelyet is kialakítottak. A tetőre szerelt antenna segítségével 70 kilométeres körzetben lehet a többi egységgel kapcsolatot létesíteni. Az energiaellátást a busz akkumulátorai több óráig képesek biztosítani, de szükség esetén az áramfelvétel aggregátorról is megoldható.

Az InterUrbinót elsősorban katasztrófák vagy hosszabb ideig elhúzódó műveletek esetén vetik majd be, ahol odafelé csapatszállító járműként, a helyszínen pedig parancsnoki központként teljesít szolgálatot. Itt, mint egyfajta mobil irodában a tűzoltóság, a rendőrség és a mentők vezetői az időjárás viszontagságaitól függetlenül, a legmodernebb technikai eszközök segítségével tudnak egymással, illetve a kollégáikkal egyeztetni.

A hátsó traktusban elhelyezett konferenciaasztal<br>(fotó: Solaris)

Egyébként nem ez a Solaris első „tűzoltóbusza”: 2007-ben már átadtak egy Vacanzát a Poznańi Tűzoltóakadémia részére.

Kapcsolódó hírek